A funkcionális táplálkozás
Szerettem volna egy átfogó posztot arról, mit is képviselek táplálkozás terén, ha esetleg valaki nem tudná pontosan. 🙂
Mélyen hiszem, hogy az étellel gyógyítani lehet.
Bámulatos változásokat lehet elérni, ha a sejtjeidnek biztosítasz mindent, amire szüksége van. Vagy épp kiveszed az étrendedből, amire NINCS szüksége…
Első körben egy kis disclaimer.
Azt gondolom, fontos alázatosnak maradni, és mindig tanulni és képezni magunkat. Az én gondolkodásmódom is sokat változott a táplálkozásról, ahogyan egyre többet megtudtam.
Az egészséges táplálkozással kapcsolatos nézeteimet olyan információk alapján alakítottam ki magamban, amit több, számomra hiteles forrás (funkcionális szemléletű orvosok, tudósok, kutatók stb.) is megerősített, ezen kívül megtapasztaltam a hatását a saját testemen is.

Olyan pozitív hatásokat, mint például a teljesen fájdalommentes menstruáció vagy javuló emésztési funkció, amikről korábban csak álmodoztam… Ez azonban nem jelenti azt, hogy nekem ne lenne még dolgom. Keresek még válaszokat, és nem állítom, hogy mindent tudok. Sok minden fejben dől ám el a táplálkozással kapcsolatban is. 😉
Ebben a blogposztban azokat a közös többszörösöket szeretném megosztani, amiket egybehangzóan visszahallok minden számomra hitelesnek tartott forrásból (őket a mentoraimnak hívom 🙂 ), és aminek az alkalmazásával bárki virágzó egészségre tehet szert.
A nagy közös többszörös számomra nem más, mint Dr. Weston A. Price kutatómunkájának eredménye.
Ki volt Weston A. Price?
Dr. Price (1870-1948) egy amerikai fogorvos-szájsebész volt – a táplálkozástudomány Isaac Newton-jaként is ismert – aki eredendően azt kutatta, miért volt hibátlanul szép a fogsora a civilizációtól elszigetelten élő népcsoportoknak. Munkája során azonban valami sokkal fontosabbat is felfedezett…
12 őslakos kultúra étrendjét vizsgálta meg (mint például a svájci hegyi népek, új-zélandi maorik, alaszkai eszkimók vagy az amerikai indiánok), akik a világ különböző pontjain, izoláltan éltek, távol az iparosodott társadalmaktól. Érdekes, hogy ezeknek a népeknek az étrendjei nagymértékben különböztek egymástól. Íme néhány példa:
Svájc: pasztőrözetlen tejtermékek, rozs
Eszkimók: 100% állati eredetű táplálék, halak, tenger gyümölcsei
Maori: hal, tenger gyümölcsei, zsíros sertéshús, leveles növények, kókuszdió, gyümölcs
Maszai: semmi növényi eredetű, marhahús, nyers tej, belsőségek
Észak- és Dél-Amerika vadászó-gyűjtögető népei: változatos vadak, hüvelyesek, gyökérzöldségek, zöldségek, kevés gyümölcs
Dr. Price megfigyelései szerint ezekben az őslakos kultúrákban előfordultak olyan AKUT dolgok, mint például a fejfájás, megfázás, sebek, égési és baleseti sérülések, azonban nem voltak jellemzőek a lyukas fogak, az érzelmi/lelki/mentális problémák, a genetikai betegségek, illetve az olyan krónikus egészségügyi problémák, mint a magas vérnyomás, cukorbetegség, allergiák stb.
Bár ezek a világ különböző pontjain élő embercsoportok egymástól nagyban különböző étrendet folytattak, mégis tökéletesen egészségesek voltak: kitűnő testfelépítés és termékenység, érzelmi stabilitás és mindennemű krónikus, degeneratív betegség hiánya jellemezte őket. Dr. Price azt is megfigyelte, hogy amikor ezek a népek áttértek a tradicionális táplálkozásról a modern, feldolgozott élelmiszerek fogyasztására, egészségük láthatóan hanyatlásnak indult.
Számomra ez elég meggyőző. 🙂
Az őslakos kultúrák kiváló egészségének egyik záloga Dr. Price szerint az úgynevezett “X-aktivátor” volt, amelyet minden nép étrendjében megtalált. Azóta már tudjuk, hogy ez az X-aktivátor nem más, mint a K2 vitamin MK-4 formája. (Itt meg kell említenünk azonban az A-vitamint, valamint a D3 vitamint is, mint “X-aktivátorok”, hiszen ezek gyakorlatilag valamennyi élelmiszerben együtt vannak jelen és szinergiában működnek egymással, ahogyan azt a természet csodálatosan kitalálta. :))
Miben található K2 vitamin?
A K-vitamin ezen formáját többek között a legelésző állatok tudják előállítani emésztő tevékenységük által. A zöld növényekben megtalálható K1 vitamint kiváló hatékonysággal tudják K2 formátumra konvertálni, így például a legeltetett forrású vajban, tejtermékekben, tojássárgájában, májban és egyéb belsőségekben, halakban, kagylókban találhatjuk meg nagy mennyiségben ezt a fontos tápanyagot.
Dr. Price-nak sikerült tehát összegeznie azokat az előfeltételeket, melyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy az ember egészségesen éljen, eközben pedig az emberi táplálkozás optimális kritériumait is meghatározta.
A levonható konklúzió tehát, hogy nincs egy olyan diéta, ami mindenkinek a Földön 100%-ban megfelelne. A közös többszörös, amin a funkcionális táplálkozás alapszik: a helyben termesztett, szezonban lévő, valódi, tápanyagdús és regeneráló ételek, amelyek toxinmentesek és gyulladáscsökkentőek. Ezekre kell fókuszálnunk, és a testünk garantáltan meghálálja majd nekünk.



Az egészséges élelmiszer fogalma
Az egészséges élelmiszer ott kezdődik, hogy a táplálék forrásaként szolgáló növényeket és állatokat egészséges, természetes és tápanyagokban gazdag földeken nevelték:
- Az állatok szabadtartásban, természetes táplálékukat fogyaszthatják.
- A növények – többek között az állati trágyának köszönhetően – tápanyagokban gazdag termőtalajban nőhetnek.
A természet ökoszisztémái nem véletlenül olyanok, amilyenek. Ez egy csodálatosan létrejött, működőképes rendszer, amibe nem szabad beleszólnunk, mert az garantáltan negatívan hat az ember és a bolygó egészségére is. (Mint ahogyan azt sajnos tapasztaljuk is…)
Az egészséges táplálkozás azt is jelenti, hogy távol tartjuk magunkat az olyan élelmiszerektől, amik tápanyagban szegények és kárt okoznak egészségünkben. Ilyenek például a finomított cukorral és liszttel készült élelmiszerek, az iparilag előállított, finomított növényi olajok, a hidrogenizált transzzsírok, a szükségtelen adalékanyagok és ízfokozók…
Ezért alapfeltétele a funkcionális táplálkozásnak, hogy Te magad készítsd el az ételed, minőségi alapanyagokból, amelyeknek ismered a forrását.


Egy kis összehasonlítás, íme a különbség a hagyományos és a modern étrend között:
HAGYOMÁNYOS ÉTREND | MODERN ÉTREND |
termékeny, egészséges termőföldből származó ételek | kimerült termőföldből származó ételek |
szabadon tartott, legeltetett állatok | zárt, ipari állattenyésztés |
házi csontleves | nátrium-glutamát, mesterséges adalékanyagok, húsleveskocka |
több állati belsőség, kevesebb színhús | túlzott színhús és kevés belsőség fogyasztás |
nyers és/vagy fermentált tejtermékek | pasztőrözött, homogenizált tejtermékek |
finomítatlan, természetes édesítők (pl. méz, juharszirup) | finomított és/vagy mesterséges édesítőszerek |
állati zsiradékok | finomított növényi magolajok |
áztatott/csíráztatott/fermentált (kovászolt) gabonafélék | finomított/feldolgozott gabonatermékek |
fermentált zöldségek | konzerv zöldségek |
hagyományos ételkészítés | készételek, mikrohullámú sütőben melegítve |
finomítatlan, természetes só | finomított só |
tápanyagdús ételekből származó természetes vitaminok | készételekhez hozzáadott szintetikus vitaminok |

Célom és szenvedélyem, hogy ezeket az elfeledett bölcsességeket, hagyományos ételkészítési módokat és értékrendet újra visszahozzam az emberek tudatába, mert hiszem, hogy ez az egészség kulcsa.


Hogyan ültesd mindezt a gyakorlatba?
Ha szeretnél közelebbről megismerkedni ezzel a fajta táplálkozással és megtapasztalni, milyen csodás hatással lehet az étel a szervezetedre, egyéni konzultációk keretein belül is tudom támogatni az egészségfejlesztésed. Kérlek, írj nekem, ha bármilyen kérdésed van, én kézen foglak és együtt elindulunk az úton. 🙂
Vagy kezdő lépésként töltsd le az összefoglalót a funkcionális táplálkozás alapelveiről, amiben gyakorlati tippeket is megosztok veled, hogy akár már ma a kezedbe vehesd az irányítást az egészséged felett.
Én hiszek a tápláló hagyományokban. És te? 🙂
Szeretettel,

Visszajelzés: Gyógyító csontleves alaplé – az igazi szuperélelmiszer – Egy falat fény
Visszajelzés: Fermentált, probiotikus zabkása – Egy falat fény