Sütőtökös pite (kovászos pitetészta alappal)

UGRÁS A RECEPTHEZ

Fogalmam sincs, hogyan lehetséges ez, de tavaly ősszel készítettem életemben először sütőtökös pitét

Hogy nem utoljára, az viszont tuti biztos!😍

Valójában azóta már többször is megsütöttem ez a süteményt, mert tényleg isteni, meleg szívvel ajánlom kipróbálásra!

Kovászos pitetészta alap + egy tipp

A lecsós-házi kolbászos galette-ben debütált kovászos pitetészta alapot hívtam segítségül ehhez a recepthez is.

Édes és sós ételekben egyaránt megállja a helyét, szerintem egy remek kovászmentő recept. 😉

Klasszikus piteforma híján én egy egyszerű tortaformát használtam hozzá, ennek köszönhetően extra sok krémes töltelék kerülhetett a pitébe.😍

A töltelék alapja a sütőtök püré: ez tulajdonképpen sütőben megsült, majd pürésített sonkatök.

Megjegyzés: Ha szeretnénk előre elkészíteni a tököt, és nem frissen tesszük a süteménybe, akkor fontos, hogy a püré szobahőmérsékletű legyen (ne legyen hűtőhideg), mert ebben az esetben a töltelékben lévő kókuszolaj kicsapódhat és a pite teteje megrepedhet a sütőben.

Tojás- és tejmentes verzió

Az alakorbúzás pitealap miatt ez a sütemény nem gluténmentes, azonban igény szerint könnyedén tej- és tojásmentessé “varázsolhatjuk”.

A tojássárgája a töltelékben eleve opcionális: picit segít jobban “megkötni” a krémet, én csak tápanyagnövelés céljából szoktam beletenni, de akár teljesen el is hagyható: a kukoricakeményítő segít egyben tartani a nagy mennyiségű krémet.

Maga a töltelék tejmentes, a pitetésztát is azzá tehetjük, ha vaj helyett kókuszolajat használunk.

Szeretettel,

signature with background removed

Kapcsolódó receptek a blogról:


Sütőtökös pite

Előkészület: 20 perc

Sütési idő: 60 perc

Összesen: 80 perc + fermentáció

hozzávalók (1 db 23 cm átmérőjű tortaformához):

Pitetésztához:

  • 250 g bio alakor búzaliszt (én 75-25% arányban finom- és teljes őrlésű lisztet használtam)
  • 1 tk. parajdi só
  • 100 g (hideg) vaj, felkockázva
  • 1 ek. méz
  • 170 g inaktív kovász/kovászmaradék
  • 1-2 ek. hideg víz (szükség szerint)

Töltelékhez:

  • 800 g sütőtökpüré (szobahőmérsékletű!)
  • 400 ml zsíros (konzerves) kókusztej
  • 200 g finomítatlan nádcukor (vagy 120 g finomítatlan nádcukor ÉS 80 g eritrit)
  • 70 g kukoricakeményítő
  • 4 db tojássárgája (elhagyható)
  • 2 tk. vaníliaaroma
  • 3/4 tk. mézeskalács fűszerkeverék
  • 1 tk. őrölt fahéj
  • 1 tk. só

elkészítés:

Előző este:

  1. A pitetésztához az alakorlisztet elkeverjük a sóval, majd összemorzsoljuk a felkockázott vajjal.
  2. Hozzákeverjük a mézet és a kovászmaradékot is.
  3. Szükség szerint 1-2 ek. hideg vízzel segítjük, hogy a tészta összeálljon.
  4. Egy éjszakán (legalább 8 órán) át szobahőmérsékleten hagyjuk, hogy a kovász dolgozzon. Nem célunk, hogy a tészta megemelkedjen, csak az ízhatás és az antitápanyag semlegesítés miatt van rá szükségünk. 

Másnap:

  1. A tésztánkon reggelre picit ki fog csapódni a vaj, ez teljesen rendben van. 🙂
  2. Egy 23 cm-es tortaforma alját kibélelünk sütőpapírral, a szélét körbekenjük kókuszolajjal.
  3. A sütőt előmelegítjük 180 fokra (alsó-felső sütés).
  4. Egy sütőpapíron vékonyra nyújtjuk a tésztát. (A széle morzsolódhat, amit a kezünkkel újra tudunk formázni)
  5. A kinyújtott tésztára fejjel lefelé ráfordítjuk a tortaformát, majd a sütőpapír segítségével megfordítjuk, és beleegyengetjük a tésztát, vagy a nyújtófára tekerve emeljük bele azt a tortaformába.
  6. A pitetészta felső szélét egy villa vagy egy kanál nyelének segítségével kidíszíthetjük, ez természetesen opcionális.
  7. A töltelékhez az összes hozzávalót (800 g sütőtökpürét, 400 ml zsíros (konzerves) kókusztejet, 200 g finomítatlan nádcukrot, 70 g kukoricakeményítőt, 4 db tojássárgáját (ha használunk), 2 tk. vaníliaaromát, 3/4 tk. mézeskalács fűszerkeveréket, 1 tk. őrölt fahéjat és 1 tk. sót) egyneművé varázsoljuk egy konyhai robotgépben, majd a tortaformába, az előkészített pitetésztára öntjük.
  8. Előmelegített sütőben 60 percen keresztül sütjük. (A pitetésztát nem szükséges elősütni.)
  9. Amikor szobahőmérsékletűre hűlt, tegyük hűtőbe, hogy teljesen megszilárduljon.
  10. Jó étvágyat hozzá!

Egyszerű kovászos alakorlisztes kakaós csiga

UGRÁS A RECEPTHEZ

A csoki (kakaó) és kovász kombinációja már bizonyított korábban ebben a kovászos csokis lávasütiben, és ebben a muffinban.

Most kakaós csiga formájában is teszteltem, és egészen csodás lett, így kiérdemelte a helyet a blogon!😍

Akár 1 nap alatt kész, nem túl édes, de extra kakaós, egészséges desszertötlet vagy épp vendégváró finomság!

AKÁR 1 NAP ALATT KÉSZ

Az előző este megetetett kovásszal – ami reggelre szépen felfut – akár estére el is készülhetnek ezek a csigák.

Tényleg nagyon egyszerű összedobni, nekem a tekercs-szeletelés mozzanata a kedvencem, amikor láthatóvá válik a szép, egyenletes, “csiga alakú” kakaós töltelék – amiből bőségesen teszünk bele, hiszen úgy az igazi!

A sütés utolsó 5 percében a csigákat meglocsoljuk (igény szerint növényi) tejjel, amitől:

  • egyrészt extra puhává varázsoljuk a tésztát
  • másrészt ezzel a kakaós töltelékből juttatunk a csigák alá is, amitől olyan imádnivalóan “ragacsos-kakaós” lesz az aljuk😍

A receptet kellemesen (nem túlzóan) édesre fejlesztettem, aki édesebben szereti, nyugodtan adjon hozzá kb. +30 g cukrot/édesítőt a töltelékhez.

Az alakorról

Az alakorliszt lassabban veszi fel a vizet, dagasztás közben ha esetleg elcsábulnánk, ne adjunk hozzá több folyadékot!

Egyszerűen dolgozzuk tovább a tésztát, néhány perc után szépen összeáll majd.

Az alakorlisztes finomságok állaga erősen hasonlít a gluténmentes lisztekkel készült ételekére: vagyis könnyen törik/morzsolódik…

Cserébe az alakor – magasabb fehérjetartalmával, illetve a kovásszal kiegészülveoptimálisabb inzulinválaszt produkál.🤓

A fent említett okokból én azt választottam, hogy egy vasedényben sütöm ki a csigákat.

Egy tepsi vagy jénai edény is működhet, de érdemes viszonylag közel tenni őket egymáshoz, hogy megtartsák egymást, különben sütés közben könnyedén széteshetnek a tekercsek.

Jó étvágyat kívánok hozzá!

Szeretettel,

signature with background removed

További alakorlisztes receptek a blogról:


Kovászos kakaós csiga

Előkészület: 15 perc

Sütési idő: 25 perc

Összesen: 40 perc + kelesztés

hozzávalók (10 db csigához):

Aktív kovászhoz:

  • 15 g anyakovász
  • 120 g (frissen őrölt) teljes kiőrlésű alakorliszt
  • 100 g klórmentes víz

Tésztához:

  • 500 g alakor finomliszt (vagy 300 g alakor finomliszt és 200 g teljes kiőrlésű alakorliszt)
  • 1 tk. só
  • a teljes fenti aktív kovász
  • 200 g víz
  • 4 ek. rapadura (finomítatlan nádcukor), esetleg 5 ek. eritrit
  • 10 g puha, szobahőmérsékletű vaj

Töltelékhez:

  • 120 g puha, szobahőmérsékletű vaj
  • 150 g rapadura VAGY 120 g rapadra és 30 g eritrit
  • 30 g holland kakaópor
  • +1 dl (növényi) tej (a csigák meglocsolásához)

elkészítés:

  1. Egy nagyobb tálban elkeverjük az összes aktív kovászt a 200 g vízzel és a 4 ek. rapadurával (nádcukorral).
  2. Hozzáadjuk az 500 g lisztet és az 1 tk. sót, és az egészet (kézzel) kidagasztjuk (egy aránylag kemény tésztát kell kapnunk).
  3. Amikor a tészta nagyjából összeállt, beledagasztjuk a 10 g puha vajat is, ettől szép fényes lesz a tészta.
  4. Meleg helyen addig kelesztjük, amíg a tészta kb. 50%-ot emelkedik.
  5. Kikeverjük a tölteléket: a 120 g puha vajat egy elektromos mixer (vagy ha nem bánjuk a maszatolást, és nem akarunk mosatlanítani, akkor a kezünk) segítségével elegyítjük a 150 édesítővel és a 30 g kakaóporral.
  6. Amikor a tészta megkelt, lisztezett felületen egyszer átgyúrjuk, majd egy 20 x 45 cm-es téglalapra nyújtjuk.
  7. A tésztát megkenjük a töltelékkel, majd a hosszabb oldala mentén feltekerjük és egy nagyobb méretű késsel 10 db egyenlő részre vágjuk. (Nagyobb méretű csigákhoz vágjuk 8 db egyenlő részre.)
  8. A csigákat egy kivajazott vasedénybe (esetleg jénaiba) helyezzük, és további 1-2 órán át kelesztjük. (A kelesztés előtt az edénybe helyezve még lehet köztük némi hely, amikor újra megkelnek, szépen egymáshoz érnek majd.)
  9. A sütőt előmelegítjük 200 fokra.
  10. A megkelt csigákat az előmelegített sütőbe helyezzük, majd 20 perc sütés után meglocsoljuk őket a (meglangyosított) 1 dl-nyi (növényi) tejjel.
  11. Ezután visszatoljuk a sütőbe, és további 5-8 percig sütjük, amíg a tetejük aranybarnás színű és ropogós lesz.

Lisztmentes sütőtökös brownie

Előkészület: 5 perc

Sütési idő: 1 óra

Összesen: 1 óra + 5 perc

hozzávalók (16 szelethez):

  • 360 g sütőtökpüré
  • 145 g méz
  • 160 g dióvaj (vagy mogyoró- vagy mandulavaj)
  • 55 g holland kakaópor
  • 1/3 tk. só
  • 70 g étcsoki, apróra darabolva (legalább 70%-os) (opcionális)

elkészítés:

  1. A sütőt előmelegítjük 170 fokra (alsó-felső sütés).
  2. Egy kb. 25 x 15 cm-es tepsit (vagy jénai edényt) kibélelünk sütőpapírral.
  3. Az étcsoki kivételével a hozzávalókat egy késes aprítóban, vagy egy kézi habverő segítségével homogénre keverjük, majd hozzáadjuk a csokidarabokat is (ha használunk).
  4. Az előmelegített sütőben körülbelül 1 óra alatt megsütjük.
  5. Miután szobahőmérsékletűre hűlt, tegyük a hűtőbe, ezzel fokozhatjuk a “karamell” textúrát! 😛

Megjegyzés: A tészta megsütve is NAGYON lágy és krémes marad, mivel lisztet nem tartalmaz. Ne aggódjunk, ha a sütőből kivéve is puha marad, akkor van készen, ha a teteje már picit sötétebb színű és valamennyire megkeményedett.

Megjegyzés #2: Mivel ennek a brownie-nak minden hozzávalója fogyasztható nyersen is, akár sütés nélkül, kvázi csokimousse-ként, kiskanállal is elfogyaszthatjuk. 😛

Próbáld ki ezeket is:

Sütőtökös pillecukor

Kakaóhoz, forró csokihoz, matcha lattéhoz tökéletes, illetve szerintem adventi/karácsonyi ajándékötletnek sem utolsó. 🙂

Előkészület: 15 perc

Főzési idő: 0 perc

Összesen: 2-4 óra + 15 perc

hozzávalók (kb. 36 db kisebb pillecukor kockához):

  • 100 ml (145 g) méz vagy juharszirup
  • 60 g sütőtök püré
  • 125 ml víz
  • 1/4 tk. őrölt fahéj
  • egy csipet só
  • 15 g (legeltetett forrású) zselatin
  • poreritrit

elkészítés:

  1. Egy kb. 17 x 12 cm-es üvegedényt kibélelünk sütőpapírral, majd megszórjuk poreritrittel.
  2. Egy magasabb falú tálban (vagy a konyhai robotgép táljában) a sütőtökpürét elkeverjük a vízzel, a sóval és a fahéjjal, majd rászórjuk a zselatinport. Homogénre keverjük, és állni hagyjuk.
  3. A mézet (vagy juharszirupot) egy szintén magasabb falú lábasban forralásig melegítjük, majd közepes lángon folytatva 115 Celsius fokig hevítjük. Fontos, hogy precízek legyünk és használjuk a hőmérőt. Túlmelegíteni sem szabad, mert megéghet. A méz/juharszirup erősen fel fog futni, ezért kell a magasfalú edény, kavargatni nem szükséges.
  4. Amikor elértük a megfelelő hőmérsékletet, a mézet (vagy juharszirupot) lassan a sütőtökös-zselatinos keverékhez öntjük, miközben elektromos habverővel/konyhai robotgéppel alacsony fokozaton folyamatosan keverjük. Ha beleöntöttük az összes szirupot, mehet a gép a maximumon, nagyjából 10-12 percig szükséges verni, amíg a keverékünk kivilágosodik, és szépen fodrozódni kezd.
  5. A (ragacsos) massza ahogyan hűl, viszonylag gyorsan dermed, ezért igyekezzünk hamar az előkészített (sütőpapíros-poreritrites) üvegedénybe kanalazni, ezután egy spatulával szépen elegyengetjük.
  6. Szobahőmérsékleten nagyjából 2-4 órát hagyjuk dermedni, hűtőbe téve a folyamat gyorsabb. 
  7. Amikor megdermedt, egy poreritrittel megszórt felületre borítjuk, és eltávolítjuk az aljáról a sütőpapírt.
  8. Tetszőleges alakúra vágjuk, és meghempergetjük extra poreritritben, hogy ne ragadjanak össze.

Próbáld ki ezeket is:

Málnás-kecskesajtos datolyacsónakok

UGRÁS A RECEPTHEZ

Szinte nem is ér receptnek nevezni, annyira egyszerű összedobni…

Kiegyensúlyozott makrotápanyagok és tökéletes ízharmónia: édes, sós és savanykás egyszerre.

Ez az egyik kedvenc előételem – a vendégeink is imádni szokták😍- de akár könnyed nyári kisétkezésként is megállja a helyét.

Nyári receptinspiráció

Ebben a hőségben mindent megteszek, hogy ne kelljen bekapcsolni a sütőt/tűzhelyet…

Ilyenkor eszem a legtöbb nyers ételt, ami nyáron kifejezetten jól esik.

Ezek a datolyacsónakok tényleg villámgyorsan elkészülnek, akár egy hétköznapi kisétkezésnek is alkalmasak lehetnek, persze ha nem előételként tálaljuk, akkor nem fontos az elegáns kinézet. 🙂

Az alapanyagok (szerintem) tökéletes ízkombinációt alkotnak: egy kis levélke friss mentával is érdemes feldobni, ami szépen hozzáad az ételhez (ízben és látványban is), de nem tolakodó.

Ami a datolyát illeti, én csak királydatolyát (Medjoul) szoktam vásárolni: ez egy puhább és szaftosabb fajta, amit nem szükséges beáztatni.

A kecskesajtot közvetlenül a termelőtől vásárolom, háztáji forrásból. A2-es kazein (tejfehérje) tartalma könnyebben emészthetővé teszi.

Ehhez a recepthez a lágyabb, krémesebb, kenhetőbb változat a legjobb, de a képeken például “gomolya-típusú” kecskesajtot használtam, azzal is működik. 🙂

Friss málnát és mentát a kertből szüreteltem.

Tejmentes verzióhoz el tudom képzelni, hogy a kecskesajtot valamilyen (sós) magvajjal helyettesítsük, érdemes lehet kipróbálni. 🙂

Szeretettel,

signature with background removed

Málnás és datolyás receptek a blogról:


Málnás-kecskesajtos datolyacsónakok

Előkészület: 5 perc

Sütési idő: 0 perc

Összesen: 5 perc

hozzávalók (16 darabhoz = kb. 5-6 adag):

  • 8 db királydatolya (Medjoul)
  • 80 g (lágyabb) kecskesajt
  • 16 db friss málna
  • friss mentalevél (opcionális, díszítéshez)

elkészítés:

  1. A datolyát kimagozzuk, megtöltjük egy kevés kecskesajttal, majd ráhelyezzük a málnát, és (opcionálisan) friss mentalevélkével díszítjük.

Kovászos répatorta kuglóf (alakorliszttel)

UGRÁS A RECEPTHEZ

Répatorta is?

Kuglóf is?

Igen!

Kellemesen fűszeres, komplex ízvilág, hiszen kovásszal és a kedvenc alakorlisztemmel készült ez a sütemény, így ez azt hiszem, a lehető legegészségesebb verziója ennek a desszertnek. 🙂

A posztban lentebb tippekkel is segítek elkerülni a legjellemzőbb kuglófbakikat. 🙂

Pihe-puha, izgalmas belső

Sok kuglóf recept szerintem azon bukik el, hogy száraz a tészta, és semmi extra nincs a belsejében.

A receptfejlesztésnél nagyon ügyeltem rá, hogy igazán puha, szaftos, egyáltalán ne száraz belseje legyen a kuglófnak, a kovászos-fűszeres ízvilág a reszelt répával pedig tovább emeli az izgalmakat.😍

Édességét a rapadura adja, amiről ebben a posztban már meséltem picit részletesebben. Ha szeretnénk a cukormennyiséget csökkenteni, részben használhatunk eritritet, ezt lentebb a hozzávalóknál jelöltem.

A receptben a kovászt csak az antitápanyaglebontó hatása (+ az extra íz) miatt használjuk, a kuglóf tésztáját a sütőpor és a szódabikarbóna kombinációja fogja megemelni a sütőben. 🙂

A kovász savassága reagálni fog a szódabikarbóna lúgosságával, amitől könnyed és szép levegős lesz a tésztánk.

Kuglófbakik

A kuglóf a sütemények valódi királynője, az izgalmas formáknak köszönhetően igazán látványos desszertet készíthetünk.

Maga a kevert tészta elkészítése nem egy nagy ördöngösség, az extravagáns formának azonban megvannak a buktatói is: előfordulhat, hogy a kuglóf beleragad a formába és oda a látványos desszertünk…

Ha viszont néhány dologra odafigyelünk, siker fogja koronázni az erőfeszítéseinket. 😉

  1. A kuglófforma mindig legyen teljesen tiszta: az előzőleg odasült részek megakadályozhatják az alapos, egyenletes kivajazást, ami miatt a kuglóf beleragadhat a formába. Ez el is vezet minket a következő tipphez…
  2. Egyenletes vaj (vagy kókuszolaj) + liszt réteg minden apró szegletbe: értelemszerűen segít, hogy a sütést követően az elkészült kuglóf könnyedén kicsusszanjon a formából, abszolút kötelező az alkalmazása! 🙂 A forma minden hajlatát/szegletét kenjünk ki alaposan.
  3. Bizonyosodjunk meg róla, hogy a kuglóf teljesen átsült: a fogpiszkáló teszt itt is szuperül működik. Ha a tésztába szúrva tisztán kijön, készen vagyunk. A tészta teteje (vagyis a kuglóf alja) megrepedhet, ez rendben van.
  4. A sütőből kivéve várjunk, amíg picit kihűl: ha elég türelmesek vagyunk, hagyhatjuk teljesen kihűlni, én ennél a receptnél 30 percet vártam a kiborítással, így is szépen kijött. 🙂

Tálalás

A krémhez babtejfölt kevertem el egy kevés poreritrittel és százszorszépekkel díszítettem, de természetesen kreatívnak lenni ér: engedd szabadon a fantáziádat, vagy dolgozz az otthon elérhető alapanyagokból. 😉

Ezzel a látványos desszerttel lenyűgözhetjük a vendégeinket.

Sikeres kuglófsütést kívánok!

Ölelés,

signature with background removed

Még több desszertötlet a blogról:


kovászos répatorta kuglóf

Előkészület: 15 perc

Sütési idő: 45-50 perc

Fermentáció: 6-8 óra

Összesen: 65 perc

hozzávalók (1,6 literes formához):

  • 3 tojás
  • 80 g rapadura (vagy nádcukor) + 55 g eritrit VAGY 120 g rapadura
  • 140 g kovászmaradék (vagy aktív kovász)
  • 180 g (kókusz)tej
  • 130 g olvasztott kókuszolaj + egy kevés a forma kikenéséhez
  • 210 g alakor finomliszt
  • 1/3 tk. só
  • 1 tk. vaníliaaroma
  • 1/3 tk. őrölt gyömbér
  • 1,5 tk. fahéj
  • 140 g reszelt sárgarépa
  • 1,5 tk. (gluténmentes) sütőpor
  • 1/2 tk. szódabikarbóna

elkészítés:

Előző este:

  1. A tojásokat habosra keverjük a 80 g rapadurával és az 55 g eritrittel (vagy 120 g rapadurával, ha nem használunk eritritet).
  2. Hozzáadjuk a 140 g kovászmaradékot (vagy aktív kovászt), a 180 g (kókusz)tejet és a 130 g olvasztott kókuszolajat.
  3. A 210 g alakorlisztet elkeverjük az 1/3 tk. sóval, majd az egészet hozzáadjuk a nedves hozzávalókhoz.
  4. Lefedve egy éjszakán át (vagy legalább 6 órán keresztül) hagyjuk fermentálódni a tésztát.

Másnap:

  1. A sütőt előmelegítjük 180 fokra (alsó-felső sütés), a kuglófformát kikenjük vajjal vagy kókuszolajjal, és körbeszórjuk liszttel (én rizslisztet használtam).
  2. A tésztához hozzászitáljuk az 1/3 tk. őrölt gyömbért, a másfél tk. fahéjat, a másfél tk. (gluténmentes) sütőport, az 1/2 tk. szódabikarbónát, hozzáadjuk az 1 tk. vaníliaaromát, majd finoman elkeverjük.
  3. Utolsó lépésben a reszelt répát is beleforgatjuk. Ne keverjük túl.
  4. A tésztát a kuglófformába öntjük, majd előmelegített sütőben 45-50 perc alatt készre sütjük. Fogpiszkálóval ellenőrizzük, hogy megfelelően átsült-e a kuglóf.
  5. A sütőből kivéve legalább 30 percet hagyjuk hűlni, ezután borítsuk egy tányérra vagy süti hűtőrácsra.
  6. Lekvárral, esetleg babtejföllel elkevert poreritrittel megkenve, ehető virágokkal díszítve tálaljuk.

Erdei gyümölcsös panna cotta torta

UGRÁS A RECEPTHEZ

Ünnepi alkalomra készült ez a pitetorta: 2 éves lett az Egy Falat Fény blog!🥳

A panna cotta torta alapját a fermentált pitetészta adja, ami a galette-nél debütált.

Ezen kívül egy kókuszkrémes és egy erdei gyümölcsös réteg díszíti még a tortát, ami így a fagyasztott gyümölcsökkel díszítve a téli szezonban is abszolút megállja a helyét.

MÓDOSÍTÁSOK

A kovászos-alakorlisztes alap szerintem a lehető egyik legegészségesebb választás, de persze szigorú gluténmentesség esetén használhatunk “mentes” alapot, akár egy sütés nélküli verziót is.

Egy 27 cm-es piteformához kb. 250 g lisztre lesz szükségünk, ehhez érdemes arányosítani a többi hozzávalót.

Ami a panna cottát illeti, az egyik kedvenc desszertem, ez már a harmadik recept a blogon. 😀

Az előző kettőt itt találod:

Panna cotta bodzavirág zselével

UGRÁS A RECEPTHEZ Új kedvenc receptem a bodzavirág szezonra ez a panna cotta. Krémes, kókusztej alapú puding találkozása a bodza üde aromájával.🤍 Könnyedén elkészíthető, “mentes” édesség, amivel lenyűgözhetjük…

Levendulás-Szedres Panna Cotta Kókusztejjel

UGRÁS A RECEPTHEZ Kevés ételnek áll jól a levendula, de szederrel kombinálva nekem az egyik személyes kedvencem. 🙂 Zselatinnál is fontos, hogy olyat válasszunk, ami megfelelő, legeltetett állattartásból…

A kókuszos és a gyümölcsös réteghez mindkét esetben 500 ml-nyi folyadékra lesz szükségünk, amit zselatinnal sűrítünk be.

A gyümölcsös réteghez bármilyen (direkt préselésű) gyümölcslevet használhatunk.

Ha más gyümölcsöt választunk, az édesítésen elképzelhető, hogy módosítanunk kell, az én választásom most savanykásabb gyümölcsökre esett, ehhez kalkuláltam lentebb a méz mennyiségét.

Idővonal a tortához

Az aktív, befektetett munka egyáltalán nem sok ezzel a tortával, passzív várakozási időt viszont többször be kell iktatnunk.

Mivel én a pitetészta alapot kovásszal szeretem fermentálni, így ezt előző este előkészítem.

Összegyúrom az alap hozzávalóit, majd kb. 8 órán (egy éjszakán) át hagyom, hogy a savas közeg dolgozzon.

Ezután következik a vakon sütés.

Ha még sosem csináltál ilyet, egyszerűen arról van szó, hogy az alapot a töltelék nélkül elősütjük, amihez valamilyen nehezéket kell használnunk: ez lehet száraz bab vagy rizs, a lényeg, hogy ne legyen nedves és legyen súlya, majd ezzel együtt sütjük meg a tésztát, majdnem teljesen készre.

Lentebb részletesen elmagyarázom. 🙂

A két zselatinos réteg összeállítása nagyon gyorsan megvan, rétegenként viszont nagyjából 2-2 óra megszilárdulási idővel kell számolnunk.

A hűtőben érdemes helyet csinálni a piteformának, hogy szép vízszintesen megállhasson.

Hihetetlen, hogy az Egy Falat Fény blog 2 éves lett!

Mi ezzel a tortával ünnepeltünk (igazából többször is, mert a recept tesztelése több kört is igényelt.🤭😋)

Ebben a mai világban, ahol ömlik ránk a tartalom mindenhonnan, a figyelmetek a legnagyobb ajándék nekem.❤

Nagyra értékelem, hogy itt vagytok, kommentáltok, visszajeleztek a receptjeimmel kapcsolatban.

Szóval köszönöm, köszönöm Nektek!🤗✨

Ölelés,

signature with background removed

Még több desszertötlet a blogról:


Panna cotta torta

Előkészület: 20 perc

Sütési idő: 25-30 perc

Összesen: 50 perc+4 óra

hozzávalók (12 szelethez):

Alaphoz:

  • 250 g alakorliszt (én részben friss őrlésűt használtam, de használhatunk 100%-ban alakor finomlisztet is)
  • 1 tk. parajdi só
  • 100 g (hideg) vaj, felkockázva
  • 3 ek. méz
  • 170 g inaktív kovász/kovászmaradék

Kókuszos réteghez:

  • 500 ml adalékmentes kókusztej
  • 1,5 ek. zselatin
  • 3 ek. méz

erdei gyümölcsös réteghez:

  • 400 ml gyümölcsvelő + 100 ml víz vagy összesen 500 ml gyümölcslé
  • 1,5 ek. zselatin
  • 4-5 ek. méz

Díszítéshez:

  • friss vagy fagyasztott gyümölcs (nálam málna és áfonya)

elkészítés:

Alap:

Előző este:

  1. Az alaphoz a 250 g alakorlisztet elkeverjük az 1 tk. sóval, majd elmorzsoljuk a 100 g hideg vajjal.
  2. Hozzákeverjük a 3 ek. mézet és a 170 g kovászmaradékot is, majd egy éjszakán (legalább 8 órán) át szobahőmérsékleten hagyjuk, hogy a kovász dolgozzon.

Másnap:

  1. A tésztánkon reggelre picit ki fog csapódni a vaj, ez teljesen rendben van. 
  2. Felhasználás előtt a tésztagombócot legalább fél órára, de inkább 1 órára tegyük hűtőbe. Ezután egy sütőpapíron! nyújtsuk nagyjából 2-3 mm vastagságúra.
  3. Közben melegítsük elő a sütőt 200 fokra (alsó-felső sütés).
  4. A piteformát fejjel lefelé ráhelyezzük a kinyújtott tésztára, majd a sütőpapír segítségével összefogjuk, és megfordítjuk, hogy a tészta a formába kerüljön. (az alakor gyenge gluténszerkezete miatt eléggé omlik, de ezzel a trükkel sokat tudunk segíteni magunkon. Ha esetleg széttörne, egyszerűen “tapasszuk fel” egyenletesen a lehullott tésztát a forma oldalára. :))
  5. A sütőpapírt a tészta tetejére helyezzük, majd jöhet a nehezék, nálam a száraz rizs.
  6. Előmelegített sütőbe helyezve 15 percen át sütjük a nehezékkel.
  7. Ezután a sütőpapírral együtt óvatosan eltávolítjuk a száraz rizst, majd további 10-15 percig sütjük, amíg a tészta szép aranybarna lesz.
  8. A sütőből kivéve hagyjuk kihűlni.

kókuszos réteg:

  1. Az 500 ml kókusztejet egy lábasban melegíteni kezdjük.
  2. Egy tálkában másfél evőkanálnyi zselatint feloldunk 1-2 evőkanálnyi vízben, és csomómentesre keverjük. Gumicukor-szerű állaga lesz.
  3. Amikor a lábasban gőzölni kezd a kókusztej, hozzáadjuk a vízzel elkevert zselatint, és addig kavargatjuk, amíg szépen fel nem oldódik.
  4. Hagyjuk szobahőmérsékletűre hűlni, majd a szintén kihűlt pitetészta alapra öntjük, és a hűtőbe helyezzük kb. 2 órára.

erdei gyümölcsös réteghez:

  1. A 400 ml gyümölcsvelőt, a 100 ml vizet (vagy az 500 ml választott gyümölcslevet) egy lábasban melegíteni kezdjük.
  2. Egy tálkában másfél evőkanálnyi zselatint feloldunk 1-2 evőkanálnyi vízben, és csomómentesre keverjük. Gumicukor-szerű állaga lesz.
  3. Amikor a lábasban gőzölni kezd a gyümölcsleves keverék, hozzáadjuk a vízzel elkevert zselatint, és addig keverjük, amíg szépen fel nem oldódik.Hagyjuk szobahőmérsékletűre hűlni, majd a szintén kihűlt pitetészta alapra öntjük, és a hűtőbe helyezzük kb. 2 órára.
  4. A megszilárdult rétegeket tetszés szerint friss vagy (így télen inkább) fagyasztott gyümölccsel díszítjük. 🙂

A torta elkészítését lásd a videóban 06:32-től:

Karácsonyi gasztroajándék ötletek

Minden évben megállapítom, hogy a karácsonyi készülődést sokkal jobban szeretem, mint magát a karácsonyt. (Pedig higgyétek el, azt is imádom.🎄🤭)

A “slow karácsony” jegyében szeretek kézzel készített ajándékokkal is készülni, ami segít lelassulni és picit befelé figyelni ebben az időszakban.

Ez most egy ötletadó gyűjtőposzt, amiben összeszedtem a blogról azokat a recepteket, amik gasztroajándékként is megállják a helyüket.

Csemegézzetek belőlük, remélem, elkészítitek valamelyiket! 🙂

1. Fermentált granola:

Kovásszal vagy joghurttal is fermentálható, igazán egyedi és nagyon-nagyon finom gasztroajándék lehet belőle!

A házi granolában a legjobb, hogy teljesen egyéni ízlésre szabható, te kontrollálod az összetevők minőségét, ez a recept ráadásul fermentált is, aminek ezen a blogon már biztosan ismered az előnyeit.

De ha esetleg nem, szeretettel ajánlom ezt a posztot a figyelmedbe. 😉

Garantáltan olcsóbb és egyedibb megoldás, mint a bolti granolák.


2. Vaníliaaroma házilag:

Összehasonlíthatatlanul jobb, mint a bolti Dr. Tudjukki aroma! 😀

Imádom, amikor a hideg hónapok sütögetéseinél a forró sütő vanília illatot áraszt!

Szerintem tökéletes ajándék azoknak, akik imádnak sütni.

Karácsony előtt minimum 2 héttel érdemes elkészíteni az ajándékozott számára, hogy a vanília aroma kellemesen átjárja, 3-6 hét még optimálisabb.

Vaníliaaroma, vaníliaeszencia házilag

Ugrás a recepthez⬇ Az őszi-téli időszak sütögetésre hívogat. A sütemények pedig szinte “könyörögnek” ezért az aromás, természetes és mondhatni egészséges házi vaníliaaromáért. 🙂 Amilyen egyszerű összerakni, annyira…

Elolvasom

3. Házi pillecukor:

A házi pillecukor bizony egészséges!

Mindösszesen 3 hozzávalóra és különlegesebb eszközként egy konyhai hőmérőre lesz szükség hozzá, de egyébként nagyon egyszerűen elkészíthető!

Az egyik fő összetevő a zselatin, ami fontos aminosavakat tartalmaz, és kifejezetten jól tudja ellensúlyozni a napjainkban gyakran jellemző túlzott színhúsfogyasztást.

(Ezzel a céllal ajánlom még a figyelmetekbe a panna cottát és a csontlevest is. ;))

A pillecukrot mézeskalács kiszúróval “kiszaggatva” még egyedibbé tehetjük.

05:39-től láthatjátok az elkészítését a videóban, a pontos recept pedig a videó leírásban lesz:


4. Naranccsal fermentált lilakáposzta:

Nyilván a fermentumok sem maradhatnak ki a listából.🤭

Ennél az ajándéknál minimum 2 héttel karácsony előtt kell intézkednünk: ennyi idő alatt már kellemesen meg tud savanyodni a káposzta, csodás lesz!

Akár egy kis birsalmával is feldobhatjuk: a naranccsal együtt, kisebb darabokra/szeletekre vágva elrejthetjük a gyalult káposzta közé.

Kattints ide a videóért az elkészítéséről!

Ha pedig szívesen elkészítenéd velem közösen, akkor tarts velem a fermentált karácsonyi gasztroajándékok workshopomon, Budapesten vagy online!🎄🤗


5. Marokkói sós citrom:

Ez az umami-bomba fűszer mindenki kedvence lesz!

Eredetileg az arab világból származik, a citrom héját fogjuk ízesítésre használni, így fontos, hogy kezeletlen gyümölcsöt válasszunk.

Amikor elkészült, így használd fel: tojáskrémbe, mártogatósokba (pl. humuszba, padlizsánkrémbe, guacamole-ba), salátaöntetekbe, kuszkusz- vagy lencsesalátába, de különféle ragukba is istenien illik!

Marokkói sós citrom

UGRÁS A RECEPTHEZ Egy igazi ÍZBOMBA. Sóban eltéve tartósítjuk a citromot, vagyis tulajdonképpen fermentálunk! A lényeg a citromhéj lesz majd, amit fűszerként használunk. citromszezon November van: elérkezett a várva várt magyar citrom ideje!…


5+1. Bónusz: tűzhely potpourri + házi gyertya

Bár nem ehető, de ugyanúgy kézzel készült ajándék, amivel a hangulatot, a karácsony meghittségét illat formájában adjuk át az ajándékozottnak: ez a gyertya és a potpourri.

Ebben az adventi készülődős videóban mutattam be az elkészítésüket:

Szépséges adventi időszakot kívánok Nektek!🎄

Szeretettel,

signature with background removed

Sós-datolyás csokitorta chai teában posírozott körtével

UGRÁS A RECEPTHEZ

Egy kényeztető, “mindenmentes” csokis desszert, amit a körte savassága balanszíroz tökéletesre, pont annyi sóval, ami kiemeli és összehozza az ízeket!

Még csak sütni sem kell.

Nálunk mindenki odavan ezért a tortáért!

Amennyire elegánsan hangzik, annyira egyszerű elkészíteni ezt a tortát!

Ígérem!

Ilyen értelemben pont olyan, mint a panna cotta. 😉

Na de mi az a posírozás?

Nagyon előkelően hangzik, pedig valójában egy nagyon egyszerű módszerről van szó.

A posírozás tulajdonképpen vízben (vagy valamilyen más folyadékban) történő kíméletes főzést jelent, alacsonyabb – forráspont alatti – hőmérsékleten.

Ennyi.

Komolyan. 😀

Esetünkben a körtéket fűszeres chai teában posírozzuk, amihez nem kell mást tennünk, mint megfőzni a teát, majd a körtéket megpucolva, egészben belehelyezni őket a teába, és körülbelül 20 percen át alacsony lángon “megfőzni”.

Tényleg csak ennyi a dolgunk vele. 🙂

Idővonal a tortához

A torta egy napon belül abszolút összedobható, nagy előnye viszont, hogy akár előre is elkészíthető, én szeretek is ezzel élni, főleg amikor nagyobb vendéglátásra készülök.

A csokitortát ilyenkor (a körte nélkül) érdemes a tálalás előtti napon elkészíteni, mivel a csokikrém megszilárdulásához legalább 2 órára lesz szükségünk.

A körte posírozása mindennel együtt kb. egy fél órát vesz igénybe, így ezt elegendő a tálalás napján elkészíteni.

Az elkészült csokitortát egyébként nem csak körtével, de szinte bármilyen szezonális gyümölccsel feldobhatjuk, erdei gyümölcsökkel, szederrel, eperrel vagy málnával is isteni, a fenti képen pedig pirított törökmogyoró és zsályavirág kombiációval készült!😍

Idő hiányában nagyon érett, puha nyers körtét is használhatunk, ami könnyen harapható, én azonban ajánlom a posírozás kipróbálását: csodás “mézeskalácsos” illatot és aromát kölcsönöz a körtének! 😉

A “tészta” alap jól fagyasztható, ráadásul 2 az 1-ben receptről van szó, hiszen akár ezt a csokis-datolyás energiagolyót is elkészíthetjük belőle!

Fontos még, hogy levehető aljú pite/tortaformát használjunk! Nem levehető aljúból sajnos nekem nem sikerült szépen kivenni a szeleteket…

Ha nincs levehető aljú piteformád, egy hagyományos (szintén levehető aljú) tortaformát ajánlok helyette. Ennek az oldalára is szépen egyenletesen fel tudjuk nyomkodni a kakaós-datolyás massza alapot.

Ez az egyetlen dolog, amire érdemes külön odafigyelni, egyébként tényleg egy egyszerűen és gyorsan összedobható kis desszert, ami garantáltan lenyűgöz majd mindenkit!🧡😍

Ölelés,

signature with background removed

Még több körtés és csokis recept a blogról:


Sós-datolyás csokitorta

Előkészület: 15 perc

Sütési idő: 0 perc

Összesen: 30 perc+2-3 óra

hozzávalók (12 szelethez):

Alaphoz:

Csokis krémhez:

  • 400 ml (adalékmentes) konzerves kókusztej
  • 150 g étcsokoládé (legalább 70%-os)
  • 80 ml kókuszolaj
  • 75 g méz
  • egy csipet só

Posírozott körtéhez:

  • 4 db közepes körte (közepesen érett)
  • 4 adag szálas/4 db filteres chai tea
  • 1 liter víz

elkészítés:

Alap:

  1. Az alap hozzávalóit egy késes aprítóban egyneművé varázsoljuk. Egy kissé ragacsos, gyúrható tészta alapot kell kapnunk, ami a kezünkbe véve könnyedén összeáll. Ha esetleg túl száraz lenne a tészta, evőkanalanként adagoljunk hozzá vizet. Amennyiben túl nedvesnek találjuk, extra mandulaliszttel érhetjük el a megfelelő, gyúrható állagot.
  2. A tésztát egy kb. 27 cm átmérőjű, levehető aljú piteformába nyomkodjuk, az oldalán kb. 1,5 cm-es peremet hagyva a csokis krémnek. Nagyjából 20 percre berakjuk a fagyóba, hogy megszilárduljon, ez idő alatt elkészítjük a csokis krémet (és a körtéket).

Csokikrém:

  1. A csokikrémhez a kókusztejet, kókuszolajat, a darabokra tördelt étcsokoládét és a csipet sót közepes láng felett egy lábasban felolvasztjuk.
  2. Amikor minden összeolvadt, félrehúzzuk a tűzről, és belekeverjük a mézet is. Hagyjuk picit kihűlni, majd a 20 perc leteltével kivesszük az alapot a fagyóból, és ráöntjük a csokikrémet, ezután tegyük vissza a hűtőbe legalább 2 órára, vagy akár egy egész éjszakára. A telített zsíroknak köszönhetően a krém hűtve tökéletesen megszilárdul.

Posírozott körte:

  1. Elkészítjük a teát: én szeretek vízforralóval dolgozni, mert lényegesen gyorsabb.
  2. Egy kb. 2 literes fazékban a teafiltekeret leöntjük 1 liter forró vízzel. A szálas teát tegyük egy teatojásba vagy csavarjuk egy gézdarabba, és így öntsük rá a vizet.
  3. Amíg a tea elkészül, a körtéket megpucoljuk, meghagyva a szárukat (dekorációs elemként, illetve mert így könnyebb lesz majd kiemelni őket a teából.)
  4. 15 perc után távolítsuk el a teafüvet a fazékból, majd forralásig melegítsük újra az elkészült teát.
  5. Ekkor vegyük alacsonyabbra a lángot, és óvatosan helyezzük az edénybe a megpucolt (egész) körtéket. A cél, hogy mind a 4 körte (nagyjából) elmerüljön a teában.
  6. Kb. 20 percig alacsony lángon posírozzuk, időről időre meg lehet forgatni őket, ha egy kis körte részt esetleg nem lep el a tea.
  7. Ezután a száránál fogva egy tányérra helyezzük a megpuhult körtéket, és hagyjuk kihűlni. Szükség szerint a felesleges nedvességet itassuk le róla egy papírtörlővel.
  8. A fenti képeken látható dekorációhoz így járjunk el: amikor kihűltek, a hosszuk mentén ketté vágjuk őket, kivágjuk a magházat (ha szeretnénk, a szárat is távolítsuk el), majd ugyanúgy a hossza mentén bevágjuk a körtéket úgy, hogy a szárrésznél még egyben maradjanak. (Lásd: videó.)
  9. A félbevágott és bevagdalt posírozott körtéket dekoratív módon elhelyezzük a megszilárdult csokitorta tetején, majd megszórjuk mandulaliszttel és aprított dióval.

Csokitorta recept 05:55-től:

Sós-datolyás-kakaós energiagolyó

UGRÁS A RECEPTHEZ

Egyszerű, szuper gyors, “mindenmentes” finomság.

Teljesértékű összetevőkből készül, útravaló nasinak és vendégvárónak is tökéletes.

A só és a csokis ízvilág meglepően jó párosítás, ha még nem próbáltad, itt az ideje!

A datolyáról

A datolya cukortartalma nem kifejezetten alacsony… DE! Ha már cukrot fogyasztasz, a datolya az egyik legjobb választás, hiszen sok hasznos vitamint és ásványi anyagot is tartalmaz: többek között káliumot, magnéziumot, rezet, mangánt, B vitaminokat és antioxidánsokat is találhatunk benne.

Ezek magát a cukoremésztést is segítő tápanyagok, másrészt legalább nem üres kalóriát viszünk be, mint a cukor esetében.

A kedvencem ezen belül a királydatolya, ami sokkal puhább, és (általában) nem szükséges beáztatni, hogy felpuhuljon.

A glükóz-fruktóz sziruppal bevont, kénnel kezelt datolyát lehetőség szerint érdemes kerülni.

Ez a sós-datolyás-kakaós golyszi a nyers “répatorta” energiagolyó recepthez hasonlóan az egyik kedvenc, gyorsan összedobható, “mindenmentes” desszertem.

A “nem mentesen” táplálkozók is abszolút pozitívan szólnak róla.

Volt, akit a hagyományos kókusztekercs tésztájára emlékeztetett, ami régen az egyik kedvenc sütim volt, még az is lehet, hogy megpróbálkozom a recept továbbfejlesztésével. 😛

Variációk

A kókuszreszelékbe vagy mandulalisztbe forgatás opcionális, akkor érdemes alkalmazni, ha gyúrás közben nagyon a kezünkhöz ragadna a tészta.

Egy másik izgalmas variánsa ennek az energiagolyónak, ha a golyók közepébe meggyet is teszünk! A meggy savassága szerintem tökéletesen passzol a kakaós-datolyás ízvilághoz.

+Fun fact: ugyanezekből az alapanyagokból, ugyanezekkel a mennyiségekkel készül ennek a fantasztikus csokitortának az alapja is!

Próbáljátok ki!

Szeretettel,

signature

Még több desszertötletért nézz szét a blogon:


Sós-datolyás-kakaós energiagolyó

hozzávalók (19-20 golyóhoz):

  • 15-16 db (kb. 220-225 g) királydatolya, kimagozva
  • 140 g mandulaliszt
  • 4 ek. tahini vagy mandulavaj
  • 1/2 tk. só
  • 3/4 tk. fahéj
  • 3 ek. kakaópor
  • 1-2 ek. víz (szükség szerint)
  • extra mandulaliszt vagy kókuszreszelék (opcionális, hempergetéshez)

elkészítés:

  1. A kimagozott datolyát, mandulalisztet, választott magvajat, sót, fahéjat és kakaóport egy késes aprítóban egyneművé varázsoljuk: egy kissé ragacsos, gyúrható masszát kell kapnunk, ami a kezünkbe véve könnyedén összeáll. Ha esetleg túl száraz lenne, evőkanalanként adagoljunk hozzá vizet. Amennyiben túl nedvesnek találjuk, extra mandulaliszttel érhetjük el a megfelelő, gyúrható állagot.
  2. Golyókat formázunk belőle, majd mandulalisztbe vagy kókuszreszelékbe hempergetjük őket. Igény szerint a golyók közepébe meggyet is tehetünk. 🙂