Fermentált kölesgombóc, avagy hamis túrógombóc

UGRÁS A RECEPTHEZ⬇

A tejmentes “túrógombóc.” 🙂

Ami a kölesnek köszönhetően természetes módon gluténmentes is egyben.

Megszólalásig hasonlít az igazira.

Isteni finom, édeskés, citrusos ízvilágú.

Abszolút hozza a túrógombóc élményt.

Ráadásul fermentált gabonából készül, aminek ugye már jól ismerjük az előnyeit. 🙂

Néhány napot várni kell, amíg a köles fermentálódik, de 3 nap után már fogyasztható, azonban kísérletezhetünk hosszabb erjesztéssel is, ez abszolút egyéni ízlés kérdése.

A fermentálást követően már csak annyi dolgunk van, hogy a kölest a szokásos módon, dupla mennyiségű vízben megfőzzük, ízesítsük, majd gombócokat formáljunk belőle.

Saját tapasztalatom szerint a köles nem dagad meg és nem is nagyon “indul be” 3-4 nap alatt, így egyszerre akár dupla mennyiséget is fermentálhatunk egy 720 ml-es befőttes üvegben. Egy tálkát vagy tálcát azért érdemes alá helyezni, ha némi lé kifolyna.

Fontos, hogy klórmentes vizet használjunk a fermentáláshoz, a klór ugyanis gátolhatja a laktobacillusok szaporodását. Márpedig mi pont ezt szeretnénk elérni. 🙂

Ha nincs vízszűrőd, a víz forralásával, majd visszahűtésével csökkenthető a klórtartalom.

Ha kipróbálod, mindenképp oszd meg velem, hogy ízlett!

Ölelés,

signature with background removed

Fermentált kölesgombóc, avagy hamis túrógombóc

Előkészület: 5 perc + 3 nap

Főzési idő: 10-12 perc

Összesen: 25-27 perc + 3 nap

hozzávalók (18-20 gombóchoz):

  • 1 csésze nyers köles
  • 2-3 karika (bio) citrom
  • klórmentes víz
  • 1 probiotikum kapszula
  • csipet só
  • 1 tk. vaníliaaroma
  • 4-5 ek. nyers méz
  • ~150 g darált dió
  • reszelt (bio) citromhéj (opcionális)
  • poreritrit (opcionális)

elkészítés:

  1. A nyers kölest egy szűrőben forró víz alatt alaposan átmossuk. (Ezzel megszabadítjuk némi szaponintartalomtól, ami a köles keserűségét adja).
  2. Egy 720 ml-es befőttes üveg aljába 2-3 karika citromot teszük, majd egy szélesebb szájú (lekváros) tölcsér segítségével beletesszük a kölest és a felnyitott probiotikum kapszula tartalmát. Felöntjük klórmentes vízzel úgy, hogy a kupaktól számítva maximum 1 cm légrés maradjon. Ezután légmentesen lezárjuk és 3 napig szobahőmérsékleten fermentáljuk.
  3. A fermentálás végén felnyitjuk az üveget, a levét leöntjük (a szobanövényeink nagyon meghálálják, ha megöntözzük vele őket!), a kölest pedig egy lábasban kétszeres mennyiségű vízben, egy csipet sóval és a vaníliával puhára főzzük.
  4. Hagyjuk szobahőmérsékletűre hűlni, ekkor hozzákeverjük a mézet, majd gombócokat formálunk belőle és darált dióba forgatjuk.
  5. Cukormentes gyümölcslekvárral vagy (legeltetett forrású) tejföllel tálaljuk.

Egyszerű, kovászmentő, csokis lávasüti

UGRÁS A RECEPTHEZ⬇

Ritkán használom a saját konyhai alkotásaimra ezt a szót…

… de ez a lávasüti egyszerűen fenomenális.😍

Tesztelés/kóstolgatás közben csak azt tudtam mondogatni, hogy “úristen… úristen…”

Ami nyilván pozitív értelemben értendő. 😀

Édes, umamis, nagyon csokis.😍

Cukormentes verzióban is elkészíthető (lásd a hozzávalóknál), és a kovásznak köszönhetően csak fermentált gabonát tartalmaz, aminek az előnyeiről írtam már ebben és ebben a posztban is. 😉

Szerintem az egyik legfantasztikusabb módja a maradék kovász felhasználásának!

Valamilyen savanykás erdei gyümölccsel tálalva zseniális!

Szerencsére idén jól muzsikált a málnánk a kertben, és egész sokat el tudtunk tenni a fagyasztóba, így én most ezt választottam, de áfonyalekvárral is mennyei. 🙂

A csoki és a kovász fantasztikus együtt, fogok még további receptekben is kísérletezni a kombinálásukkal.

A konyhai felszereléseim között egyelőre nem található meg a ramekin, mert nem igazán szoktam olyan édességeket készíteni, amik igénylik, de ez a recept elgondolkodtatott rajta, hogy beszerezzek egy szettet! 😛

Muffinsütőben is tökéletesen kivitelezhető, mivel az én formámnak kisebb az átmérője (7 cm), mint egy hagyományos ramekin, így rövidebb ideig sütöttem, hogy folyós maradjon a közepe.

Nálam a 7 perc lett a nyerő, ramekinnel pedig 8-9 percet ajánlok. 🙂

Bár elsőre talán bonyolultnak tűnhet, valójában nagyon könnyű elkészíteni, és igazi Michelin-csillagos séfnek érezheted magad, amikor sikerrel jársz. 😛

MEGJEGYZÉSEK:

  • Amire ügyelni kell: frissen érdemes tálalni, úgy lesz igazán látványos. Ha a vendégeidet szeretnéd lenyűgözni vele, a tésztát előre el lehet készíteni, hűtőben tárolni, majd a tálalás előtt felmelegíteni a sütőt, és pár perc alatt készre sütni, majd azonnal tálalni.
  • Plusz tipp: ha véletlenül túlsütöd, és nem marad folyós a közepe, a hűtőbe téve a sok vajnak és csokinak köszönhetően fantasztikus “brownie-karamell” állaga lesz. Szerintem úgy is csodás! 😛
  • Ami a kovászt illeti, én alakorliszttel etetem a miénket (Miklóskát :)), de szinte biztos vagyok benne, hogy gluténmentes kovásszal is tökéletesen működik a recept.
  • Ha nincs kovászod, 1 ek. (gluténmentes) liszttel helyettesítheted a receptben szereplő mennyiséget, ebben az esetben viszont nem lesz meg a savanykás umami íz, és a tésztád nem lesz fermentált.

Ha kipróbálod, mindenképp oszd meg velem, hogy ízlett!

Ölelés,

signature with background removed

egyszerű, kovászmentő, csokis lávasüti

Előkészület: 5 perc

Sütési idő: 7-10 perc

Összesen: 12-15 perc

hozzávalók (2-3 lávasütihez):

  • 45 g vaj
  • 70 g étcsokoládé (legalább 70%-os)
  • 1 egész tojás
  • 1 tojássárgája
  • 15 g eritrit vagy 8 g rapadura
  • 25 g inaktív / maradék kovász (vagy 1 ek. gluténmentes liszt)
  • 1 csipet só
  • 1/2 tk. vaníliaaroma
  • kókuszolaj vagy olívaolaj (a formák kikenéséhez)

elkészítés:

  1. A sütőt előmelegítjük 200 Celsius fokra.
  2. A csokoládét és a vajat gőz felett egy üveg vagy fém tálkában felolvasztjuk, majd félretéve hagyjuk kihűlni.
  3. A tojásokat és az édesítőt egy elektromos habverővel felhabosítjuk, majd hozzáadjuk a vaníliát, a csipet sót és a kovászt (vagy lisztet). Ezekkel is szépen elegyítjük.
  4. Ha a csokis-vajas keverék szobahőmérsékletűre hűlt, ezt is hozzáadjuk.
  5. A tésztát alaposan kiolajozott muffinformába vagy ramekinekbe adagoljuk (egészen a peremig, hogy biztosan kiugorjanak majd a formából!), és 7-9 perc alatt készre sütjük. (További tippeket a megjegyzések között találsz. Enjoy! :))

Ezt a receptet a videóban 06:48-nál találod:

Vaníliaaroma, vaníliaeszencia házilag

Ugrás a recepthez⬇

Az őszi-téli időszak sütögetésre hívogat.

A sütemények pedig szinte “könyörögnek” ezért az aromás, természetes és mondhatni egészséges házi vaníliaaromáért. 🙂

Amilyen egyszerű összerakni, annyira magával ragadóan zamatos lesz az eredmény!

Bónuszpont a készítés közbeni vaníliás illatfelhő. Mmmmm 🙂

Tulajdonképpen a vaníliaaroma is egy alkoholos kivonat, amihez összesen csak két dologra lesz szükséged: jó minőségű – lehetőleg madagaszkári – vaníliarudakra, és valamilyen semleges ízű alkoholra.

Én általában az Aldiban szoktam vaníliarudat vásárolni, ott egy kémcsövecskében két kisebb rudat kapsz körülbelül ~1500 Ft-ért (2023. november).

TIPP: Ha teheted, keresd a vaskosabb, szélesebb, csillogósabb darabokat, ezekben több az aroma, mert kevésbé száradtak ki.

Alkoholt illetően én a vodkát ajánlom, de bármilyen, nem domináns ízű alkohol megfelel a célra. Megjegyzés: a túl magas százelékú alkohol kevésbé aromásabb eredményt adhat.

Én most teszek egy kísérletet házi szőlőpálinkával (ami nem feltétlenül semleges ízű🙈), kíváncsi leszek az eredményre. 🙂

Egyszerre általában egy jó nagy mennyiséget készítek, az utolsó adagot még 2021. januárjában készítettem, és most járok ott, hogy már majdnem elfogyott.

Természetesen a receptben a mennyiségek felezhetők, ha kevesebb vaníliaaromát szeretnél egyszerre készíteni.

A nagyobb mennyiségből van lehetőség ajándékozni is: ha most elkészíted Te is, a karácsonyi időszakra pont szépen “beérik”, és garantáltan nagy örömet okoz majd a sütésért rajongó ajándékozottnak. 🙂

Te készítettél már házilag vaníliaaromát?

Ha nem, akkor remélem, most meghoztam a kedved hozzá. 🙂

Ölelés,

signature with background removed

Vaníliaaroma, vaníliaeszencia házilag

Előkészület: 5 perc

Főzési idő: 0 perc

Összesen: 3-6 hét+5 perc

Hozzávalók (750 ml-hez):

  • 8-10 db vaníliarúd
  • 750 ml semleges ízű alkohol (pl. vodka, brandy, rum)
  • 750 ml-es csatos vagy kupakos üveg

Elkészítés

  1. A vaníliarudakat késsel óvatosan hosszában felvágjuk, kikaparjuk a magokat, majd a vaníliarudat is kisebb darabokra vágjuk. (Ez opcionális, valamiért azt gondolom, ha nagyobb felszínen éri az alkohol a vaníliát, akkor több aroma ki tud oldódni belőle. :D)
  2. A vaníliadarabokat az üvegbe helyezzük, majd felöntjük az alkohollal.
  3. 3-6 hét után már használható, de akár fél évig is hagyhatjuk állni, ezután szűrjük le.

Megjegyzés: Az elfogyott mennyiséget folyamatosan vissza lehet pótolni vodkával/alkohollal, és időről időre egy-egy új vaníliarudat (akár mag nélkül) hozzáadni, így folyamatosan lesz kéznél vaníliaarománk. 🙂

Egyszerű kovászos morzsasüti szederrel és áfonyával

Ez az egyszerű morzsasüti már régóta családi kedvenc nálunk – igazi 5 perc alatt összedobós fajta.

Most kikísérleteztem a kovászos verzióját, ami ugyan hozzáad egy kis (passzív) időt az elkészítéshez, de szerintem megéri. 😛

Ez is egy szuper választás, ha szeretnéd felhasználni a maradék (inaktív) kovászodat.

A kovász itt tulajdonképpen csak az antitápanyagok lebontása miatt kerül a receptbe, nincs szükség rá, hogy a tészta megemelkedjen. Csak hagyjuk, hogy a savas közeg dolgozzon, így a végeredmény sokkal könnyebben emészthető lesz.

És nem mellesleg nagyon kellemes, édes-savanykás íze lesz a tésztának.

Itt én most áfonyát és szedret tettem bele, de nagyon finom szilvával, málnával vagy almával is. Igazából bármilyen gyümölccsel. 🙂

Mi nagyon szeretjük ezt a sütit, mindenképp számoljatok be róla, nektek hogy ízlett! Akár itt kommentben, esetleg Facebookon vagy Instagramon 🙂

Ölelés,

signature with background removed

Egyszerű kovászos morzsasüti szederrel és áfonyával

Előkészület: 10 perc+8-18 óra

Sütési idő: ~20 perc

Összesen: 8-18 óra + ~30 perc

hozzávalók:

  • 500 g friss vagy télen fagyasztott gyümölcs
  • 1 ek. méz vagy eritrit (opcionális, savanykásabb gyümölcsökhöz)

A morzsához:

  • 80 g (gluténmentes) zabpehely
  • 145 g (frissen őrölt) hajdinaliszt
  • 1 csipet só
  • 1/3 tk. fahéj
  • 50 g méz
  • 60 g eritrit
  • 75 g puha, szobahőmérsékletű vaj
  • 45 g inaktív kovász (nekem alakorkovászom van)

ELKÉSZÍTÉS:

ELŐZŐ ESTE:

  1. A morzsához az összes hozzávalót kézzel alaposan összegyúrjuk, majd 8-18 órán át hagyjuk dolgozni a kovászt.

MÁSNAP:

  1. A sütőt előmelegítjük 180 fokra.
  2. A választott gyümölcsöt egy jénai tálba vagy kerámia edénybe terítjük, egyenletesen elosztva (a nagyobb gyümölcsöket érdemes falatnyira feldarabolni), hozzáadjuk az édesítőt is (ha használunk).
  3. A tésztát kézzel egyenletesen a tetejére morzsoljuk.
  4. 180 fokon kb. 20 perc alatt el is készül (a teteje szépen megbarnul).

Kovászos, vadvirágos hajdinapalacsinta (gluténmentes)

Ezt a receptet két dolog inspirálta:

1.) egy szombati napon a kedvenc kovászos alakorpalacsintámat szerettem volna elkészíteni, amikor rájöttem, hogy elfogyott az alakorliszt…

2.) a kertünk ontja magából a vadon kelt gyógynövényeket, amiért nem is lehetnék hálásabb.🙏🏻

Szerencsére tökéletesen működött a recept így is, 1-1 arányban helyettesítve az alakorlisztet hajdinaliszttel.

Én az alakorkovászomat használtam a recepthez, így az én verzióm nem kvalifikálható gluténmentesként, de igény szerint, illetve ha van mentes kovászod, nyugodtan használd azt a recepthez.

A dekoráláshoz ezeket választottam:

  • pitypang virág
  • százszorszép
  • bodzavirág
  • zsályavirág
  • akácvirág
  • kakukkfűvirág

Mindenképpen bizonyosodj meg róla, hogy autó- és vegyszermentes helyről gyűjtöd be a növényeket a palacsintához.

Szerintem a fentiek közül a bodzának a legjobban kivehető az íze a palacsintában, a többit leginkább csak esztétikai értéke, illetve a bennük található fitonutriensek pozitív egészségügyi hatása miatt érdemes beletenni. 🙂

Próbáljátok ki Ti is, remek kreatív, mindful móka, számomra ez is a természettel való kapcsolódást jelenti.

Boldoggá tennétek, ha megmutatnátok az alkotásaitokat üzenetben is! 🙂

Ölelés,

signature with background removed

Kovászos, vadvirágos hajdinapalacsinta

Előkészület: 10 perc+8-12 óra

Sütési idő: 2 perc/palacsinta

Összesen: 8-12 óra + ~30 perc

hozzávalók:

  • 2 csésze hajdinaliszt
  • 2 tk. (gluténmentes) sütőpor
  • 1 tk. szódabikarbóna
  • 1 csapott tk. parajdi só
  • 1 nagy tojás
  • 4 ek. eritrit vagy 3 ek. finomítatlan nádcukor/rapadura
  • 3/4 csésze kovászmaradék/inaktív kovász
  • 1 csésze adalékmentes növényi tej (esetleg legeltetett forrású nyers tej)

ELKÉSZÍTÉS:

ELŐZŐ ESTE:

  1. A száraz hozzávalókat egy tálban összekeverjük.
  2. Belekeverjük a tojást, eritritet/cukrot és a kovászt is, majd a tejet apránként adagolva simára keverjük a tésztát. Folpack-kal vagy méhviaszos csomagolóval lefedve hagyjuk fermentálódni legalább egy éjszakát.

MÁSNAP:

  1. Egy serpenyőben vagy palacsintasütőben kókuszolajat hevítünk.
  2. Amikor már forró, “amerikai” méretű palacsintákat adagolunk bele. (Én a kerámia serpenyőmben egyszerre 3 palacsintát tudok sütni.)
  3. Közepes lángon kezdjük sütni, hogy legyen időnk a virágokat elhelyezni a palacsinta felső oldalán, tetszőleges mintát kialakítva.
  4. Ezek után megfordítjuk a palacsintákat, és a virágos oldalát is aranybarnára sütjük.
  5. Mézzel és házi gyümölcslekvárral tálaltam.
  6. Jó étvágyat és jó gyönyörködést a palacsintákban! 🙂 

Fermentált, probiotikus zabkása

UGRÁS A RECEPTHEZ⬇

Most vagyok a “mindent IS fermentálni szeretnék” életszakaszban. Így hát muszáj volt kipróbálnom a fermentált zabkását is. 🙂

Ha Te még csak most ismerkedsz a fermentálás világával, szeretettel ajánlom ezt az írást kiindulópontnak.

Nem kell azonban megijedni, ez egy viszonylag egyszerű fermentálós projekt, az eredmény pedig szerintem meggyőző lesz: igazi kulináris élvezet.❤ Egyszerre édes-mézes, a laktobacillusoktól pedig savanykás ízű lesz, krémes textúrával. Nagyoooon fincsi!

És akkor a táplálkozástani előnyökről még nem szóltam. 🙂

szóval mégis miért fermentáljuk a zabkását?🤨

Korábban már írtam róla, hogy általánosságban a gabonaféléket miért érdemes fermentálni.

A gabonák tartalmaznak úgynevezett antitápanyagokat. Ezeket képzeld el úgy, mint a növények védekező mechanizmusát.

Szegényeknek nincsen lábuk, hogy elfussanak a fenyegetések (kártevők, fertőzések, emberi/állati fogyasztás) elől, és fizikailag megküzdeni sem igen tudnak az “ellenféllel”, így hát saját védelmükre kifejlesztettek olyan vegyületeket, amik azt szolgálják, hogy a szaporítóanyaguk (esetünkben a gabonamag, amit elfogyasztunk) sértetlenül maradhasson, akár azután is, hogy keresztülhaladt egy emésztőrendszeren.

Ezek az antitápanyagok egyrészt sokaknál emésztőrendszeri panaszokat okozhatnak, másrészt kötést alkotnak bizonyos ásványi anyagokkal (pl. cink, magnézium, vas, kalcium), amik így sajnos kiürülnek a szervezetünkből. Márpedig ezekre nagy szükségünk lenne az optimális működéshez…

Így már talán picit érthetőbb, miért olyan fontos odafigyelni ezekre az antitápanyagokra. 🙂

Hogyan tudjuk semlegesíteni őket?

A jó hír, hogy bizonyos konyha technológiákkal viszonylag könnyedén semlegesíteni, de legalábbis lényegesen csökkenteni tudjuk az antitápanyag tartalmat: ezek az áztatás, a csíráztatás és a fermentálás.

Ezek a technikák mind megfigyelhetőek a Weston A. Price által tanulmányozott őslakos kultúrákban.

Természetesen minél többet alkalmazunk ezek közül, annál hatékonyabbak leszünk az antitápanyagokkal szemben.

Ennél a zabkásánál most az áztatást és a fermentálást használjuk.

Az eredmény?

Könnyedén felszívódó tápanyagok.

Probiotikus hatás = jótékony bacikkal gazdagítjuk a bélflóránkat.

Kíméljük az emésztőrendszerünket.

És a legjobb bónusz: a fincsi, umami íz!😍

Ha elkészítitiek, mindenképp számoljatok be róla, hogy ízlett! Akár itt kommentben, vagy Instagramon/Facebookon! 😉

Ölelés,

signature with background removed

fermentált, probiotikus zabkása

Előkészület: 2 perc+18-48 óra

Főzési idő: 0 perc

Összesen: 2 perc+18-48 óra

hozzávalók (2 adaghoz):

  • 200 g (gluténmentes) zabpehely
  • 300 ml klórmentes, szűrt víz
  • 3-4 ek. nyers méz (ízlés szerint)
  • 1 db probiotikum kapszula
  • 1/3 tk. fahéj

Feltét opciók:

  • diófélék, magvak
  • aszalványok
  • étcsokoládé
  • kókuszreszelék
  • virágpor
  • friss vagy fagyasztott gyümölcs/gyümölcslekvár

elkészítés:

  1. Egy 720 ml-es befőttes üvegben összekeverjük a zabpelyhet, a szűrt vizet, a fahéjat és a mézet, majd felnyitjuk és hozzáadjuk a probiotikum kapszula tartalmát, és ezt is jól elkeverjük.
  2. A kupakot jól rászorítjuk, és légmentesen zárva 18-48 órán át szobahőmérsékleten hagyjuk fermentálódni.
  3. Nálam most ezek voltak a feltétek: almaszeletek, áfonya, pirított törökmogyoró, fahéj, virágpor, kendermag, kókuszreszelék és orgonavirág (utóbbi természetesen opcionális). Isteni finom!😍

Megjegyzés #1: ha nem tartunk tejmentes diétát, probiotikum kapszula helyett használhatunk (tiszta, legeltetett forrásból származó!) kefírt vagy joghurtot is, amelyek szintén tartalmaznak laktobacillusokat.

Megjegyzés #2: ha meleg ételre vágyunk, főzve is fogyaszthatjuk a zabkását, ilyenkor azonban a probiotikus hatás már nem érvényesül, mert a hő elpusztítja a jótékony baktériumokat. Az antitápanyagokat viszont így is semlegesítettük. 😉

Erdei gyümölcsös chia puding (tejmentes, gluténmentes, cukormentes)

Ugrás a recepthez⬇

Végtelenül egyszerű elkészíteni, és csordultig tele van tápanyagokkal ez az erdei gyümis chia puding.

Számomra ilyen az ideális desszert. 🙂

Őszinte leszek: sosem szerettem igazán a chia pudingot.

De amióta áttértem a “smoothie-alapú” chia pudingok készítésére, a helyzet megváltozott.

Ez a gyümölcsös verzió nekem százszor jobban ízlik, mint a “sima” (növényi) tejes chia pudingok… a gyümölcs turmixokban az a legjobb, hogy szinte bármit elrejthetsz bennük – akár fagyasztott zöldségeket, superfood porokat, gyümölcsleveket, kókuszvizet… – ezek mind növelik a desszerted tápanyagtartalmát.

A recept természetesen bármilyen gyümölccsel működik, az én személyes kedvencem az erdei gyümölcsös: ezzel fontos polifenolokat viszünk be, a növényekben megtalálható színanyagok napi szintű fogyasztásával óriási mértékben támogatod a szervezeted működését.

A chia mag is remek mikrotápanyag forrás: kimagasló a kalcium- és rosttartalma, omega-3 zsírsavat is tartalmaz (jóllehet, ezt a növényi formátumot a szervezetünknek először át kell konvertálnia ahhoz, hogy hasznosulni is tudjon).

Ha kipróbáljátok, mindenképp számoljatok be róla, hogy ízlett! Remélem, ezzel a recepttel legalább egy, chia pudingot nem kedvelő személyt sikerül meggyőznöm, hogy a chia puding finom! 🙂

Szeretettel,

signature with background removed

Erdei gyümölcsös chia puding

Előkészület: 1 perc

Elkészítési idő: 4 perc

Összesen: 2 óra+5 perc

HOZZÁVALÓK (2×400 ml-es pohárhoz):

  • 2 csészényi erdei gyümölcs keverék (friss vagy fagyasztott)
  • 1/3 csésze chia mag
  • 2-3 ek. (nyers) méz
  • 1 csészényi (növényi) tej vagy bármilyen folyadék (én adalékmentes kókusz- és mandulatejet, illetve kókuszvizet használtam, egyenlő arányban)
  • 1/2 tk. fahéj
  • 1 ek. (legeltetett forrásból származó) kollagénpor (opcionális)

Elkészítés:

  1. A chia mag és a kollagénpor kivételével az összes hozzávalót simára turmixoljuk egy turmixgépben.
  2. Ezek után a chia maggal és a kollagénporral együtt is turmixolunk rajta egy rövidet, majd poharakba adagoljuk és legalább 2 órára hűtőbe tesszük, hogy megszilárduljon.
  3. Fogyasztáskor dobd fel a kedvenc feltéteddel: extra gyümölcs, diófélék, magvajak, de egy kis (növényi) joghurttal is nagyon finom. 🙂

Funkcionális nasi ötletek

Ha csak egy dolgot jegyzel meg ebből a posztból, az ez legyen: soha ne fogyassz önmagában szénhidrátot!🤓

Főétkezéseknél általában ügyelünk erre, de a nasiknál is ugyanolyan fontos a kiegyensúlyozás!

Nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy a vércukorszint stabilan tartása mennyire fontos.

Azért megpróbálom 🙂

➡30 billió sejtünk van. Amikor éles vércukor kiugrás történik a szervezetünkben, azt mind a 30 billió sejtünk megérzi, hiszen minden sejtünk glükózt használ fel az energiatermeléséhez, hogy el tudják látni a feladatukat.

Az éles vércukor kiugrást (többek között) azzal tudod megakadályozni, ha rostot/zsírt/fehérjét is fogyasztasz a szénhidrát forrásod mellé, hiszen ezek lassítják a glükóz felszívódását. Vagyis mindig “öltöztesd fel” a szénhidrátokat legalább zsírral, jó esetben zsírral+fehérjével💪🏻

Erre találsz egy pár példát ebben a videóban. 🙂

A nasik is legyenek teljes értékű ételek, ha mondjuk 4-nél több összetevője van egy készterméknek (és kiolvashatatlan szavakból áll), azt inkább ne vedd le a polcról.

Ha eddig egy 1 összetevős almát fogyasztottál nasiként, szuper! De most már arra is ügyelj, hogy egyensúlyozd ki valamilyen zsírral és/vagy fehérjével, mint például a kókusz, mandulavaj, dió vagy bármilyen magféle.

Íme még néhány ötlet:

Persze ezek csak példák, kreatívnak lenni ér 😉

Ha erre konzisztensen odafigyelsz, a tested nagyon hálás lesz, ezt garantálom 🙂

Kérdés: mit fogsz nasizni legközelebb?

Ha van kedved, írd meg nekem itt kommentben 🙂

Szeretettel,

signature with background removed

Varázstallér, avagy gluténmentes citromos-mandulás keksz

UGRÁS A RECEPTHEZ

Valami igazán frappáns/édes/cuki nevet szerettem volna ennek a keksznek, ami kifejezi, mennyire finom, és mennyire abbahagyhatatlan…

Aztán Férjnek ugrott be a varázstallér név, félig-meddig szerintem viccből, de nekem nagyon tetszett, így ez lett a nyerő 😀 A szerzői jogokat megvásároltam a 60+ db keksszel, ami a recept tesztelése alatt készült. 😉

Szóval ez a varázstallér tényleg NAGYON finom, és semmi ördöngösség nincs az elkészítésében.

Hozzávalók a tálba.

Összegyúr.

Gombócot formáz.

Kilapít.

(Opcionálisan) díszít.

És ennyi.

15 perc alatt készre sülnek a tallérok.

Ráadásul az alaprecept szuperül variálható, el tudom képzelni mákkal, levendulával, narancslével/narancshéjjal és még sok más ízben.

Többféle gluténmentes liszttel is elkészítettem már, nekem a hajdina vált be a leginkább, de tehettek bele akár rizslisztet vagy zablisztet is, azokkal is jól működik a recept. 🙂

Ha még több gluténmentes édességre vágytok, szeretettel ajánlom a figyelmetekbe a kókuszos kölestortát vagy az almás-mákos köleskását is!

A varázstallérok díszítéséhez használhatjátok a kedvenc keksznyomdátokat, esetleg egy (díszes) pohár alját vagy szimplán egy villa segítségével is rajzolhattok rá mintát.

Remélem, kipróbáljátok, és ugyanolyan nagy sikere lesz, mint nálunk!

Szeretettel,

signature with background removed

MÉG TÖBB CITROMOS RECEPT:


Varázstallér, avagy gluténmentes citromos-mandulás keksz

Előkészület: 10 perc

Sütési idő: 13-15 perc

Összesen: 25 perc

Hozzávalók (32 db kekszhez):

  • 1,5 csésze őrölt mandula
  • 2 csésze hajdinaliszt (esetleg rizsliszt vagy zabliszt)
  • 1,5 tk. fahéj
  • 2/3 tk. só
  • 170 ml juharszirup
  • 125 ml kókuszolaj, olvasztva
  • 3-4 ek. frissen facsart citromlé (vagy más ízesítés tetszés szerint, pl. mák, levendula, narancshéj stb.)

Elkészítés:

  1. Az összes hozzávalót egy nagy tálban alaposan összegyúrjuk, majd tetszőleges méretű golyókat formázunk.
  2. A golyókat egy sütőpapírral bélelt sütőtepsire helyezve kilapogatjuk (nagyjából fél cm vastagságúra), és tetszés szerint keksznyomdával, egy (díszes) pohár aljával, vagy egy villával díszítjük őket.
  3. 180 fokra előmelegített sütőben nagyjából 15 perc alatt készre sütjük. 13 percnél érdemes ránézni, de általában kell a 15 perc. A kekszek akkor vannak készen, ha a szélük szépen megbarnult. 🙂

Vegán “Kókusz Álom” Kölestorta Áfonyakompóttal (Gluténmentes)

Ugrás a recepthez⬇

A köles csodálatosan sokoldalú gabona.

Használhatjuk teljesértékű köretként, alapja lehet zöldségfasírtoknak vagy reggeli kásának is. Csak hogy egy pár dolgot említsek..

De tudtad-e…

Hogy tortát is süthetsz vele?

getting a slice of vegan coconut dream millet cheesecake with spring vibes
vegan coconut dream millet cheesecake with negative space

Bizony így van.

Ez a torta csodálatos, teljesértékű összetevőkből készül, egy desszert, ami támogatja az egészségünket. Hát nem fantasztikus? 🙂 Ezen kívül egészen véletlenül vegán és gluténmentes is.

Rostok, ásványi anyagok, vitaminok és a csodás antioxidánsok az áfonyából. Mmmmmm!

Meg fogsz lepődni, mennyire egyszerű az elkészítése!

Miután a kölest megfőztük, az egész recepthez már csak egy nagy teljesítményű késes aprítóra lesz szükségünk, amibe belefér a “tészta”.

ingredients for a vegan coconut dream millet cheesecake
vegan coconut dream millet cake straight out of the oven and spring vibes
dusting powdered erythritol on a vegan coconut millet cake
coconut millet cake on the table with flowers
warm blueberry compote onto coconut millet cheesecake
serving a slice of coconut dream millet cake with blueberry compote
serving a slice of vegan coconut millet cheesecake with warm blueberry compote

2024 UPDATE: A funkcionális medicina kurzus óta a gabonákat mindig alávetem valamilyen konyhatechnológiai eljárásnak, hogy csökkentsem az antitápanyag tartalmukat.

Ez a konyhatechnológia lehet áztatás, csíráztatás és/vagy fermentálás.

Ezek közül a minimum, amit ajánlok, az az áztatás, ennek a módszerét lentebb az elkészítésnél találod.

A köles fermentálása

Ha viszont szeretnéd tovább fokozni az élvezeteket, akkor nagyon ajánlom, hogy próbáld ki a receptet fermentált kölessel!

A könnyebb emészthetőség és a csodás íz miatt szerintem nagyon megéri!😍

Tulajdonképpen ugyanúgy készítjük el a kölest, mint a kölesgombóc esetében.

A köles fermentálásához az alábbiakra lesz szükséged:

  • 720 ml-es befőttes üveg
  • 1 csésze nyers köles
  • 1 kapszula probiotikum
  • 2-3 karika bio citrom (opcionális)
  • klórmentes víz

Így fermentáld a kölest:

  1. A nyers kölest egy szűrőben forró víz alatt alaposan átmossuk.
  2. Egy 720 ml-es befőttes üveg aljába beletesszük a 2-3 karika citromot (ha használunk), majd egy szélesebb szájú (lekváros) tölcsér segítségével beletesszük a kölest és a felnyitott probiotikum kapszula tartalmát. Felöntjük klórmentes vízzel úgy, hogy a kupaktól számítva maximum 1 cm légrés maradjon. Ezután légmentesen lezárjuk és 3 napig szobahőmérsékleten fermentáljuk.

Ezek után a kölestorta elkészítéséhez csak kövesd a lenti instrukciókat a második lépéstől. 🙂

Ha elkészíted a tortát, kérlek, mutasd meg nekem a Facebookon vagy az Instagramon!

Szeretettel,

signature

getting a slice of vegan coconut dream millet cheesecake with spring vibes

Vegán “Kókusz Álom” Kölestorta Áfonyakompóttal (Gluténmentes)

Előkészület: 15 perc

Sütési idő: 80 perc

Összesen: 95 perc

Hozzávalók (12 szeletes tortához):

Az alaphoz:

  • 1 1/2 csésze (gluténmentes) zabpehely
  • 3/4 csésze kókuszreszelék vagy kókuszchips
  • 3 ek. kókuszolaj
  • 2 tk. juharszirup
  • egy csipetnyi rózsaszín Himalája só vagy parajdi kősó

A tortához:

  • 1 csésze köles (nyers)
  • 1 db konzerves (400 ml) kókusztej
  • 3/4 csésze kókuszchips
  • 3 ek. kókuszolaj
  • 1/2 csésze juharszirup vagy méz (utóbbi nem vegán)
  • 1 tk. vaníliakivonat vagy vaníliaőrlemény
  • 1/4 csésze kókuszliszt (vagy helyettesítheted bármilyen gluténmentes liszttel, ami van otthon)

Az áfonya kompóthoz:

  • 2 csésze (400 g) (fagyasztott) áfonya
  • 1 tk. frissen facsart citromlé
  • 1 tk. tápiókakeményítő
  • 1-2 ek. méz vagy juharszirup

Elkészítés:

  1. Az elkészítést megelőző este áztassuk be a kölest almaecetes vízbe (ezzel elősegítjük az antitápanyagok lebontását).
  2. Másnap öblítsük át egy szitán, majd két csészényi vízben főzzük puhára egy csipet sóval. Hagyjuk kihűlni.
  3. Melegítsük elő a sütőt 185 fokra.
  4. A hozzávalókat az alaphoz tegyük a nagy teljesítményű késes aprító táljába. A keverék ideális esetben összeáll, ha megnyomogatod az ujjaiddal. Adj hozzá egy kis extra kókuszolajat vagy juharszirupot, ha mégsem így lenne.
  5. Tegyünk egy sütőpapírt egy 22 cm-es tortaforma aljába, a szélét kenjük be kókuszolajjal. A sütőpapír akár teljesen el is hagyható, ez esetben kenjük ki a teljes formát kókuszolajjal.
  6. Nyomkodjuk bele az alapkeveréket a tortaforma aljába, majd kb. 10 percre tegyük a hűtőbe, hogy megdermedjen.
  7. Ugyanabban a késes aprítóban a főtt kölest az összes többi “tortához” tartozó hozzávalóval turmixoljuk krémesre.
  8. Öntsük a krémet az alapra, majd tegyük a sütőbe és kb. 80 percig süssük. Egy óra után érdemes ránézni, a torta akkor van kész, ha a közepe is megszilárdult.
  9. A kompóthoz az áfonyát kezdjük el melegíteni egy lábasban, egy fakanállal törjük össze a gyümölcsöt, majd adjuk hozzá a citromlevet és a tápiókakeményítőt (amit előzőleg feloldottunk kb. 1 evőkanálnyi vízben). Jól keverjük el.
  10. Zárjuk el a tűzhelyet, majd keverjük bele a mézet vagy juharszirupot.
  11. Opcionálisan megszórhatjuk poreritrittel a torta tetejét, majd szeleteljük és a meleg áfonyakompóttal tálaljuk. Jó étvágyat! 🙂