Füstölt kolbászos savanyú káposzta leves

UGRÁS A RECEPTHEZ⬇

A leves, amiből minden vendégünk kétszer szed. 😉

Komolyan.

Eddig valahányszor ezt készítettem, minden vendégünk kért belőle repetát.

Igazi őszi-téli, testet-lelket átmelegítő étel, füstös-savas, picit csípős ízvilággal.

A citromos csirkeleves mellett a másik aktuális kedvenc, így hát helyet kellett kapnia a blogon. 🙂

Tavaly a házassági évfordulónkra kaptunk ajándékba egy csodaszép, kerámiából készült fermentáló edényt, amit fel is avattunk 10 kg káposzta savanyítással, mondván, ez télre elég is lesz kettőnknek.

(Megjegyzés: így január majdnem felénél járva azt mondom, BŐVEN elég lesz :D)

Tél végéig tehát biztosan lesz alapanyag ehhez a finom leveshez, ami Anyukámék házi füstölt kolbászával válik tökéletessé.❤

A leveshez bármilyen zöldséget használhatunk, ami van otthon.

Lentebb, a hozzávalóknál a sütőtök és a karalábé szerepel:

  • egyrészt a sütőtök színanyagai és a kénes vegyületeket tartalmazó karalábé egészségtámogató hatásai miatt
  • másrészt meg, mert nekem épp ezek voltak itthon 😀

Használhatjuk persze a klasszikus sárgarépa-petrezselyemgyökér kombót is, a lényeg, hogy egyforma nagyságúra daraboljuk a zöldségeket, hogy szépen egyszerre főjenek meg.

A “habaráshoz” én most az Aldis konzerves kókusztejet használtam, ami tapasztalatom szerint levesekhez nagyon jól működik (krémes, nem túl zsíros), de ha van otthon házi vagy legeltetett forrásból származó tejföl, és nem követsz tejmentes diétát, akkor azt ajánlom. 🙂

A savanyú káposztát én csak tálaláskor szoktam hozzáadni a leveshez, hogy a probiotikus hatását a lehető legnagyobb mértékben megőrizzük. 🙂

Fogyasszátok egészséggel!

Ölelés,

signature with background removed

FÜSTÖLT KOLBÁSZOS SAVANYÚ KÁPOSZTA LEVES

Előkészület: 15 perc

Főzési idő: 20 perc

Összesen: 35 perc

hozzávalók (4-5 adaghoz):

  • 25 dkg (házi) füstölt kolbász, felkarikázva
  • 2 kisebb fej vöröshagyma, megpucolva & felaprítva
  • 1 kisebb sütőtök, megpucolva & kisebb darabokra vágva
  • 1 karalábé, megpucolva & kisebb darabokra vágva
  • só & bors
  • 1 tk. tárkony
  • 1 tk. majoranna
  • 1,5 liter csontleves alaplé vagy szűrt víz
  • 1 db babérlevél
  • 200 g krumpli, megpucolva & felkockázva
  • 400 ml konzerves kókusztej vagy legeltetett forrású tejföl
  • 400 g savanyú káposzta (ha esetleg túl savanyú, öblítsük át vízzel)
  • friss petrezselyemzöld, aprítva

elkészítés:

  1. Egy fazékban vagy öntöttvas lábasban elkezdjük pirítani a felkarikázott füstölt kolbászt, majd amikor kiolvadt a zsírja, hozzáadjuk a felaprított vöröshagymát, és pár percig együtt pirítjuk őket tovább. Most jöhet egy kis só & bors.
  2. Hozzáadjuk a feldarabolt sütőtököt és karalábét, illetve a tárkonyt és a majorannát is, majd pár percig őket is pirítjuk a zsíron, hogy a zöldségek kapjanak egy kis ízt, és a fűszerek aromái is felszabaduljanak.
  3. Felöntjük a csontleves alaplével (vagy vízzel), hozzáadjuk a babérlevelet, majd amikor forrni kezd, beletesszük a felkockázott krumplit is. Amikor a zöldségek megpuhultak (ezt egy villával ellenőrizhetjük), hozzáadjuk a kókusztejet/tejfölt. Kóstolás után igény szerint sózzuk.
  4. A savanyú káposztát én személy szerint csak tálaláskor adom hozzá, de mindenképp akkor érdemes, amikor a leves már nem tűzforró. 🙂
  5. Friss, aprított petrezselyemzölddel tálaljuk. Jó étvágyat hozzá!

Avgolemono, görög ihletésű citromos csirkeleves

UGRÁS A RECEPTHEZ⬇

Az egyik kedvenc, melengető levesem mostanság.

Nagyon egyszerű elkészíteni, tápanyagdús és fantasztikusan ízletes.

Idén is betáraztam a lajosmizsei citromból, úgyhogy most citromos receptlázban égek. 😀 Annyira finom a meyer citrom, és annyira változatosan felhasználható!

Persze a nagy részét most is tartósítom, hogy így (remélhetőleg) egész évre fedezze a citromfogyasztásunkat. 🙂

Próbáljátok ki Ti is ezt a finom levest! Nem fogjátok megbánni. 🙂


Avgolemono, görög ihletésű citromos csirkeleves

Előkészület: 5 perc

Főzési idő: 20 perc

Összesen: 25 perc

hozzávalók (4 adaghoz):

  • 1,5 liter csontleves alaplé
  • 500 g (tanyasi) csirkemell
  • 1/2 csésze nyers (előző este beáztatott) fehér rizs
  • só, bors
  • ételízesítő (=szárított zöldségek, opcionális)
  • 80 ml frissen facsart citromlé
  • 3 tojássárgája
  • friss petrezselyemzöld

elkészítés:

  1. A csontlevest egy lábasban felforraljuk, majd hozzáadjuk a sót, borsot, ételízesítőt (ha használunk), a rizst és a csirkemellet. A husit egészben is beletehetjük, majd – a méretétől függően – kb. 15-20 percig főzzük.
  2. Ezután a husit kiszedjük egy vágódeszkára, majd egy kés és villa segítségével falatnyira méretűre “tépkedjük”.
  3. A tojássárgáját egy kisebb tálban elkeverjük a citromlével, majd párat kanalazunk bele a forró levesből, hogy a hő kiegyenlítődjön. Ha simára kevertük, mehet vissza a levesbe az összetépkedett husival együtt.
  4. Friss, aprított petrezselyemzölddel tálaljuk.

Fermentált kölesgombóc, avagy hamis túrógombóc

UGRÁS A RECEPTHEZ⬇

A tejmentes “túrógombóc.” 🙂

Ami a kölesnek köszönhetően természetes módon gluténmentes is egyben.

Megszólalásig hasonlít az igazira.

Isteni finom, édeskés, citrusos ízvilágú.

Abszolút hozza a túrógombóc élményt.

Ráadásul fermentált gabonából készül, aminek ugye már jól ismerjük az előnyeit. 🙂

Néhány napot várni kell, amíg a köles fermentálódik, de 3 nap után már fogyasztható, azonban kísérletezhetünk hosszabb erjesztéssel is, ez abszolút egyéni ízlés kérdése.

A fermentálást követően már csak annyi dolgunk van, hogy a kölest a szokásos módon, dupla mennyiségű vízben megfőzzük, ízesítsük, majd gombócokat formáljunk belőle.

Saját tapasztalatom szerint a köles nem dagad meg és nem is nagyon “indul be” 3-4 nap alatt, így egyszerre akár dupla mennyiséget is fermentálhatunk egy 720 ml-es befőttes üvegben. Egy tálkát vagy tálcát azért érdemes alá helyezni, ha némi lé kifolyna.

Fontos, hogy klórmentes vizet használjunk a fermentáláshoz, a klór ugyanis gátolhatja a laktobacillusok szaporodását. Márpedig mi pont ezt szeretnénk elérni. 🙂

Ha nincs vízszűrőd, a víz forralásával, majd visszahűtésével csökkenthető a klórtartalom.

Ha kipróbálod, mindenképp oszd meg velem, hogy ízlett!

Ölelés,

signature with background removed

Fermentált kölesgombóc, avagy hamis túrógombóc

Előkészület: 5 perc + 3 nap

Főzési idő: 10-12 perc

Összesen: 25-27 perc + 3 nap

hozzávalók (18-20 gombóchoz):

  • 1 csésze nyers köles
  • 2-3 karika (bio) citrom
  • klórmentes víz
  • 1 probiotikum kapszula
  • csipet só
  • 1 tk. vaníliaaroma
  • 4-5 ek. nyers méz
  • ~150 g darált dió
  • reszelt (bio) citromhéj (opcionális)
  • poreritrit (opcionális)

elkészítés:

  1. A nyers kölest egy szűrőben forró víz alatt alaposan átmossuk. (Ezzel megszabadítjuk némi szaponintartalomtól, ami a köles keserűségét adja).
  2. Egy 720 ml-es befőttes üveg aljába 2-3 karika citromot teszük, majd egy szélesebb szájú (lekváros) tölcsér segítségével beletesszük a kölest és a felnyitott probiotikum kapszula tartalmát. Felöntjük klórmentes vízzel úgy, hogy a kupaktól számítva maximum 1 cm légrés maradjon. Ezután légmentesen lezárjuk és 3 napig szobahőmérsékleten fermentáljuk.
  3. A fermentálás végén felnyitjuk az üveget, a levét leöntjük (a szobanövényeink nagyon meghálálják, ha megöntözzük vele őket!), a kölest pedig egy lábasban kétszeres mennyiségű vízben, egy csipet sóval és a vaníliával puhára főzzük.
  4. Hagyjuk szobahőmérsékletűre hűlni, ekkor hozzákeverjük a mézet, majd gombócokat formálunk belőle és darált dióba forgatjuk.
  5. Cukormentes gyümölcslekvárral vagy (legeltetett forrású) tejföllel tálaljuk.

100% alakorlisztből készült kovászos kenyér, öntöttvas lábasban

UGRÁS A RECEPTHEZ

A hosszú fermentációnak köszönhetően semlegesítjük a gabonákban található antitápanyagokat és (részben) a glutén is lebomlik, így akár enyhe gluténérzékenység esetén is potenciálisan tolerálható lehet ez a kovászos alakorkenyér.

Nem rövid az elkészítési idő, de a csodás íz- és illatvilág, valamint a pozitív egészségügyi hatások miatt szerintem nagyon megéri. 🙂

Kis gyakorlással a kenyér készítéssel töltött aktív idő kevesebb, mint 1 óra! 😉

Az alakort exkluzívan a Kukutyin Műhelytől rendelem, akik regeneratív szemlélettel gazdálkodnak, aminek a támogatása nagyon fontos a számomra.

Világos alakorlisztet és alakor szemes búzát szoktam vásárolni nagy zsákos kiszerelésben, így mindig van itthon a spájzban. 

ELKÉSZÍTÉS:

Első lépésben aktív kovászt készítünk (ezt az esti órákban érdemes bekeverni).

Aktív kovász hozzávalók:

  • 15 g anyakovász
  • 120 g teljes kiőrlésű (frissen őrölt) alakorliszt
  • 100 g klórmentes víz

Ezeket egy befőttes üvegben összekeverjük, majd a helyiség hőmérsékletétől függően 8-12 óra alatt hagyjuk a duplájára nőni.

Kenyér hozzávalók:

  • 600 g bio alakor finomliszt
  • 250 g bio alakor teljes kiőrlésű liszt
  • az összes aktív kovász (nagyjából 220-225 g marad a fenti mennyiségből)
  • 12 g só
  • 355 g langyos, klórmentes víz

ELKÉSZÍTÉS:

  1. Másnap a kenyér hozzávalóit egy tálban összegyúrjuk. Először úgy tűnhet, hogy ennyi víz ennyi lisztet nem tud felvenni, de ahogy tovább gyúrjuk, szépen elegyedik. Egy viszonylag kemény, de gyúrható tésztát kapunk, ez segít, hogy a cipó megtartsa majd a formáját az öntöttvas lábasban.
  2. Amikor homogénné gyúrtuk a tésztát, a tálat fedjük le, majd 15 perc pihentetés következik.

3. Ezután a tésztát kiszedjük a tálból, majd téglalap vagy négyzet alakúra húzzuk szét a tésztát a kezünk segítségével egy kilisztezett felületen, majd hajtsuk be a négy oldala mentén sorban haladva. (Lásd lentebb a videót az egyszerűség kedvéért!)

4. Ezután én még néhányszor félbe szoktam hajtani, negyedeket fordítva a tésztán, ez opcionális.

5. 20 perc pihentetés következik, most az egyszerűség kedvéért hagyjuk a pulton/lisztezett felületen, és csak a korábban használt tálat fejjel lefelé fordítva fedjük le.

6. Megismétlejük a hajtogatást: egy kilisztezett felületen téglalap vagy négyzet alakúra húzzuk szét a tésztát a kezünk segítségével, majd hajtsuk be a négy oldala mentén sorban haladva. (Lásd a videót) Ezután opcionálisan jöhet néhány félbehajtás, negyedeket fordítva a tésztán.

7. Még 20 percig pihentetjük a tésztát, ugyanúgy a tállal letakarva, majd még egyszer megismételjük a hajtogatást.

8. A tésztát ezután visszahelyezzük a tálba, majd melegebb helyen 3-12 órán át kelesztjük. (Érdemes lehet üvegtálat használni, hogy lássuk, mennyit növekedett a tészta.

9. A cipót ezután újra (fejjel lefelé!) egy lisztezett felületre borítjuk, kívülről a közepe felé haladva körben sziromhajtogatással megformázzuk, majd a “talpára” fordítjuk és két kezünkkel közrefogva a tésztát körkörös mozdulatokkal elegyengetjük az alját.

10. Egy tálat vagy kelesztőkosarat kibélelünk papírtörlővel vagy konyharuhával, amit aztán alaposan kilisztezünk (itt érdemes gluténmentes lisztet használni), majd egy ügyes mozdulattal ismét fejjel lefelé beleborítjuk a cipót.

11. Éjszakára hűtőbe tesszük, ez segít, hogy a kenyér másnap jobban megtartsa a formáját.

12. Másnap az öntöttvas lábassal együtt előmelegítjük a sütőt 275 fokra. Legalább fél, de inkább 1 órán át.

13. A sütőbe rakás előtt közvetlenül kivesszük a tésztát a hűtőből, fejjel lefelé egy kör alakúra vágott sütőpapírra borítjuk a szakajtóból, majd 2 határozott, széltől szélig tartó vágást ejtünk + tetszőleges mintát vágunk bele egy kés vagy penge segítségével.
A dekoráció opcionális, a két nagyobb bevágás szükséges/funkcionális, hogy a fermentáció alatt keletkezett gázok irányítottan távozni tudjanak a kenyérből sütés közben, így nem fog kevésbé fog váratlan helyeken “kirobbanni”. 🙂

14. Lefedve 30 percen át sütjük 275 fokon, majd 200 fokon további 10 percig fedő nélkül pirosra sütjük.

15. A szeleteléssel 1-2 órát érdemes várni. Jó étvágyat hozzá! 🙂


Röviden összegezve tehát így néz ki a folyamat:

Előző délután/este:

  • Kovász bekeverés

Másnap reggel/délelőtt:

  • Hozzávalókat összegyúrjuk.
  • 15 perc pihentetés.
  • Hajtogatás.
  • 20 perc pihentetés.
  • Hajtogatás.
  • 20 perc pihentetés.
  • Kelesztés

Este:

  • Formázás+hűtő

Másnap reggel:

  • Sütés

Remélem, kipróbáljátok!

Ezen kívül van itt még…

Száraz kenyér mentő ötletek az alakorkenyérrel:

Ölelés,

signature with background removed

Videó az elkészítésről:

Egyszerű, kovászmentő, csokis lávasüti

UGRÁS A RECEPTHEZ⬇

Ritkán használom a saját konyhai alkotásaimra ezt a szót…

… de ez a lávasüti egyszerűen fenomenális.😍

Tesztelés/kóstolgatás közben csak azt tudtam mondogatni, hogy “úristen… úristen…”

Ami nyilván pozitív értelemben értendő. 😀

Édes, umamis, nagyon csokis.😍

Cukormentes verzióban is elkészíthető (lásd a hozzávalóknál), és a kovásznak köszönhetően csak fermentált gabonát tartalmaz, aminek az előnyeiről írtam már ebben és ebben a posztban is. 😉

Szerintem az egyik legfantasztikusabb módja a maradék kovász felhasználásának!

Valamilyen savanykás erdei gyümölccsel tálalva zseniális!

Szerencsére idén jól muzsikált a málnánk a kertben, és egész sokat el tudtunk tenni a fagyasztóba, így én most ezt választottam, de áfonyalekvárral is mennyei. 🙂

A csoki és a kovász fantasztikus együtt, fogok még további receptekben is kísérletezni a kombinálásukkal.

A konyhai felszereléseim között egyelőre nem található meg a ramekin, mert nem igazán szoktam olyan édességeket készíteni, amik igénylik, de ez a recept elgondolkodtatott rajta, hogy beszerezzek egy szettet! 😛

Muffinsütőben is tökéletesen kivitelezhető, mivel az én formámnak kisebb az átmérője (7 cm), mint egy hagyományos ramekin, így rövidebb ideig sütöttem, hogy folyós maradjon a közepe.

Nálam a 7 perc lett a nyerő, ramekinnel pedig 8-9 percet ajánlok. 🙂

Bár elsőre talán bonyolultnak tűnhet, valójában nagyon könnyű elkészíteni, és igazi Michelin-csillagos séfnek érezheted magad, amikor sikerrel jársz. 😛

MEGJEGYZÉSEK:

  • Amire ügyelni kell: frissen érdemes tálalni, úgy lesz igazán látványos. Ha a vendégeidet szeretnéd lenyűgözni vele, a tésztát előre el lehet készíteni, hűtőben tárolni, majd a tálalás előtt felmelegíteni a sütőt, és pár perc alatt készre sütni, majd azonnal tálalni.
  • Plusz tipp: ha véletlenül túlsütöd, és nem marad folyós a közepe, a hűtőbe téve a sok vajnak és csokinak köszönhetően fantasztikus “brownie-karamell” állaga lesz. Szerintem úgy is csodás! 😛
  • Ami a kovászt illeti, én alakorliszttel etetem a miénket (Miklóskát :)), de szinte biztos vagyok benne, hogy gluténmentes kovásszal is tökéletesen működik a recept.
  • Ha nincs kovászod, 1 ek. (gluténmentes) liszttel helyettesítheted a receptben szereplő mennyiséget, ebben az esetben viszont nem lesz meg a savanykás umami íz, és a tésztád nem lesz fermentált.

Ha kipróbálod, mindenképp oszd meg velem, hogy ízlett!

Ölelés,

signature with background removed

egyszerű, kovászmentő, csokis lávasüti

Előkészület: 5 perc

Sütési idő: 7-10 perc

Összesen: 12-15 perc

hozzávalók (2-3 lávasütihez):

  • 45 g vaj
  • 70 g étcsokoládé (legalább 70%-os)
  • 1 egész tojás
  • 1 tojássárgája
  • 15 g eritrit vagy 8 g rapadura
  • 25 g inaktív / maradék kovász (vagy 1 ek. gluténmentes liszt)
  • 1 csipet só
  • 1/2 tk. vaníliaaroma
  • kókuszolaj vagy olívaolaj (a formák kikenéséhez)

elkészítés:

  1. A sütőt előmelegítjük 200 Celsius fokra.
  2. A csokoládét és a vajat gőz felett egy üveg vagy fém tálkában felolvasztjuk, majd félretéve hagyjuk kihűlni.
  3. A tojásokat és az édesítőt egy elektromos habverővel felhabosítjuk, majd hozzáadjuk a vaníliát, a csipet sót és a kovászt (vagy lisztet). Ezekkel is szépen elegyítjük.
  4. Ha a csokis-vajas keverék szobahőmérsékletűre hűlt, ezt is hozzáadjuk.
  5. A tésztát alaposan kiolajozott muffinformába vagy ramekinekbe adagoljuk (egészen a peremig, hogy biztosan kiugorjanak majd a formából!), és 7-9 perc alatt készre sütjük. (További tippeket a megjegyzések között találsz. Enjoy! :))

Ezt a receptet a videóban 06:48-nál találod:

Mézben fermentált fokhagyma

Ugrás a recepthez⬇

November lévén, a fogyó fényben, a hideg beköszöntével itt az ideje az immunerősítésnek.

Ezért készítettem el én is ezt a csodás természetes orvosságot, amihez összesen csak két hozzávalóra van szükség: nyers mézre és fokhagymára. 🙂

A fokhagyma antibiotikus, a méz pedig antiszeptikus (fertőtlenítő) hatású: a két “bomba” alapanyag egyesülésével egy csodás házi orvosság készül, ami ráadásul a fermentált élelmiszerek jótékony hatásaival is büszkélkedhet.

Már több immunerősítő is sorakozik a házi “apotékámban”, ezekről blogposztok és videók is születtek, amiket itt találsz:

adagolása

A fermentálás során a fokhagyma sokat veszít az erejéből, így ha elkészült, akár el is rágcsálhatjuk, a fokhagymás mézet pedig teába csurgathatjuk, vagy öntetekhez, krémlevesekhez, húsokhoz, pestóhoz is használhatjuk ízesítőként.

1. ) Megelőzésképp: napi 1 gerezd mézes fokhagymát elrágcsálni.

2.) Ha úgy érzed, hogy kerülget valami: naponta 2-3 tk. fokhagymás méz.

Tényleg nem nagy ördöngösség elkészíteni, ráadásul egy teljesen természetes módszerrel tudod támogatni a szervezetedet a sötét és hideg hónapokban. 🙂

Egészségedre váljék,

signature with background removed

Mézben fermentált fokhagyma

Előkészület: 5 perc

Főzési idő: 0 perc

Összesen: 4 hét+5 perc

Hozzávalók:

  • 1-2 fej fokhagyma, pucolva, gerezdekre szedve
  • nyers méz

Elkészítés:

  1. Egy vagy két fej fokhagymát gerezdjeire szedünk, a gerezdeket megpucoljuk és alaposan megmossuk, majd egy nagyobb kés lapjával picit meg is törhetjük őket, hogy könnyebben kioldódjon a hatóanyaguk, és a nedvességtartalom segíthessen az erjedés beindulásában.
  2. A fokhagyma gerezdeket egy befőttes üvegbe tesszük, majd felöntjük annyi nyers mézzel, hogy ellepje.
  3. Légmentesen lezárjuk, és egy tányérra vagy tálcára tesszük arra az esetre, ha a méz kifutna az üvegből.
  4. Minimum 4 hétig érleljük (akár 1 éven keresztül is hagyhatjuk érni!).
  5. A méz hígabbá fog válni, és besötétedik, amikor készen van.

Vaníliaaroma, vaníliaeszencia házilag

Ugrás a recepthez⬇

Az őszi-téli időszak sütögetésre hívogat.

A sütemények pedig szinte “könyörögnek” ezért az aromás, természetes és mondhatni egészséges házi vaníliaaromáért. 🙂

Amilyen egyszerű összerakni, annyira magával ragadóan zamatos lesz az eredmény!

Bónuszpont a készítés közbeni vaníliás illatfelhő. Mmmmm 🙂

Tulajdonképpen a vaníliaaroma is egy alkoholos kivonat, amihez összesen csak két dologra lesz szükséged: jó minőségű – lehetőleg madagaszkári – vaníliarudakra, és valamilyen semleges ízű alkoholra.

Én általában az Aldiban szoktam vaníliarudat vásárolni, ott egy kémcsövecskében két kisebb rudat kapsz körülbelül ~1500 Ft-ért (2023. november).

TIPP: Ha teheted, keresd a vaskosabb, szélesebb, csillogósabb darabokat, ezekben több az aroma, mert kevésbé száradtak ki.

Alkoholt illetően én a vodkát ajánlom, de bármilyen, nem domináns ízű alkohol megfelel a célra. Megjegyzés: a túl magas százelékú alkohol kevésbé aromásabb eredményt adhat.

Én most teszek egy kísérletet házi szőlőpálinkával (ami nem feltétlenül semleges ízű🙈), kíváncsi leszek az eredményre. 🙂

Egyszerre általában egy jó nagy mennyiséget készítek, az utolsó adagot még 2021. januárjában készítettem, és most járok ott, hogy már majdnem elfogyott.

Természetesen a receptben a mennyiségek felezhetők, ha kevesebb vaníliaaromát szeretnél egyszerre készíteni.

A nagyobb mennyiségből van lehetőség ajándékozni is: ha most elkészíted Te is, a karácsonyi időszakra pont szépen “beérik”, és garantáltan nagy örömet okoz majd a sütésért rajongó ajándékozottnak. 🙂

Te készítettél már házilag vaníliaaromát?

Ha nem, akkor remélem, most meghoztam a kedved hozzá. 🙂

Ölelés,

signature with background removed

Vaníliaaroma, vaníliaeszencia házilag

Előkészület: 5 perc

Főzési idő: 0 perc

Összesen: 3-6 hét+5 perc

Hozzávalók (750 ml-hez):

  • 8-10 db vaníliarúd
  • 750 ml semleges ízű alkohol (pl. vodka, brandy, rum)
  • 750 ml-es csatos vagy kupakos üveg

Elkészítés

  1. A vaníliarudakat késsel óvatosan hosszában felvágjuk, kikaparjuk a magokat, majd a vaníliarudat is kisebb darabokra vágjuk. (Ez opcionális, valamiért azt gondolom, ha nagyobb felszínen éri az alkohol a vaníliát, akkor több aroma ki tud oldódni belőle. :D)
  2. A vaníliadarabokat az üvegbe helyezzük, majd felöntjük az alkohollal.
  3. 3-6 hét után már használható, de akár fél évig is hagyhatjuk állni, ezután szűrjük le.

Megjegyzés: Az elfogyott mennyiséget folyamatosan vissza lehet pótolni vodkával/alkohollal, és időről időre egy-egy új vaníliarudat (akár mag nélkül) hozzáadni, így folyamatosan lesz kéznél vaníliaarománk. 🙂

2023 októberi kedvencek

Évek óta követem a Roots & Refuge Farm csatornát a YouTube-on, rengeteget tanultam a videóikból regeneratív kertészkedés témában.

Nagyon inspiráló számomra, ahogyan ez a család él: az önellátásra való törekvés, a harmonikus kapcsolatuk a földdel, a természettel, és az, hogy ezt a kincset érő tudásukat megosztják másokkal is.

Ezeket az értékeket én is mind nagyon fontosnak tartom.

Zöldségpucolás közben hallgattam meg ezt a podcast epizódjukat a “bátran álmodásról”. 🙂

Azt hiszem, mindannyiunkat összeköt a tény, hogy álmokat és vágyakat dédelgetünk a szívünkben.

Ez a podcast epizód egyrészt egy jó emlékeztető volt, hogy minden nap hálát adjak azokért az álmokért, amik már valóra váltak, másrészt arra is ösztönzött, hogy merjek mindig nagyobbat álmodni.✨

Mert ha elég erősen vágysz valamire, és kitartasz amellett az álom mellett, akkor biztos, hogy az valóra is fog válni.💚

Ahogyan ezeket a sorokat írom, éppen esik odakint.

Ilyenkor olyan jó teázni, bekuckózni. Én már vártam ezt az igazi szürke, őszi időt.

A gyógynövény teák – azon túl, hogy átmelegítik a testet-lelket – fantasztikus tápanyagokkal látják el a szervezetünket.

Talán ritkábban jut eszünkbe, de nem csak evés, hanem ivás közben tudunk tápanyagokat bevinni. 🙂

Tudtad például, hogy a csalán az egyik legtápanyagdúsabb gyógynövény? Szinte fel sem lehet sorolni, mennyi vitamin és ásványi anyag található meg benne… Imádom a teáját.💚 Nagy kedvencem még mostanában a málnalevél, a bodzavirág és az akácvirág is.

Tápanyagdús italok közül szuper választás lehet még a mellékvese koktél vagy a csontleves is.

Ebben a videóban mutattam be, hogy hogyan támogasd a szervezeted tápanyagokkal ivás közben is:

Azt imádom ebben a podcast-ben, hogy nagyon határozottan kihangsúlyozza, nőként mennyire más a testünk felépítése, és a testünk igényei.

Leszámol a “fogyókúra/diéta kultúrával”, kiemeli például, hogy mi nők felejtsük el a böjtölést és ne féljünk a (teljes értékű) szénhidrátoktól (mint például a gyümölcsök, gyökérzöldségek, a nyers méz vagy a fermentált gabonák), hiszen ezzel mind a biztonság érzését kommunikáljuk a testünk felé, ami egy stabil alapot nyújt a hormonrendszerünk megfelelő működéséhez.

A végső cél pedig, hogy az epizódokban megosztott tudással segítsen elindulni az úton, hogy rendbehozd és támogasd az anyagcserédet (erről szól a pro-metabolikus táplálkozás), amivel gyakorlatilag az egész tested egészségesen tud működni.

Ezen kívül sok szó esik benne az evés pszichológiai hatásairól is, az inspiráló gyógyulás történetek pedig emlékeztetnek arra, hogy bízzunk a testünk vele született öngyógyító mechanizmusában.

Talán azért is tudok nagyon azonosulni azzal, amit képviselnek, mert sok évig erőltettem magamra olyan diétákat, amikről azt gondoltam, hogy majd segíteni fognak, de nem így lett.

Én is arra jutottam, hogy nincs egy, mindenki számára megfelelő étrend, vagy követendő protokoll.

A közös többszörös, ami *mindenképpen* támogatja az egészségünket, azok a feldolgozatlan élelmiszerek, legyen az növényi vagy állati eredetű. Erről szól a Weston A. Price kutatásain alapuló funkcionális táplálkozás is.

Ez a podcast segít elcsitítani a zajt (“ezt a táplálékkiegészítőt vedd meg” “ettől biztosan lefogysz” “ettől rendbejön az emésztésed” stb.), ami által megtanulhatsz ösztönösen hallgatni a tested jelzéseire és a belső bölcsességedre, hogy felismerd, mi az, amire valóban szükséged van: a tányérodon, és azon túl is.

Aki közelebbről ismer, tudja, hogy imádok táncolni és imádom a zenét.

Végre eljutottam Mányai Gabi tűztánc workshopjára, ami annyira feltöltött, hogy még most, bő egy héttel később is töltekezem az ott kapott energiákból. 🙂

Amikor pontosan ott talál el a zene üteme, ahol szükséged van rá.., Amikor szabadon együtt áramolsz ezekkel a dallamokkal egy csapat csodás nőtársaddal együtt… az egyszerre támogatja a szimpatikus és paraszimpatikus idegrendszert. 😉 Más szavakkal nagyon gyógyító élmény.

Úgy éreztem magam, mintha egy női törzs rituáléján vennék részt, ahol együtt ünnepeljük az örömünket, a bánatunkat, önmagunkat.

A workshop részleteiért keressétek Mányai Gabit az Instagramon, de ha van konkrét kérdés, én is szívesen válaszolok/bővebben megosztom a tapasztalataimat. 🙂

Ha Te is hasznosnak/inspirálónak találtad ezt a listát, nyugodtan oszd meg másokkal is! 🙂

Ha bármilyen kérdésed felmerült, írj nekem itt vagy a hírlevélre válaszolva. 🙂

Szeretettel,

signature with background removed

7 dolog, amit a kert tanított nekem 2023-ban + ezeket tettem el télire idén

Negyedik éve kertészkedünk, így olyan óóóóóriási tapasztalatom azért nincs, de bízom benne, hogy lesz olyan, akinek segíthetek a saját kis következtetéseimmel. 🙂

Ez egy amolyan “naplóbejegyzés”, illetve gondolatösszegző a 2023-as kerti évről.

Nem, egyáltalán nem sikerült minden, de összességében büszke vagyok a termésünkre és hálás vagyok minden szüretért.💚

Amivel minden évben sikerem volt eddig, és szerintem könnyen termeszthetőek, tehát kezdőknek is ajánlom kipróbálásra:

  • cékla
  • zöldfűszerek (bazsalikom, oregánó, zsálya, rozmaring, kakukkfű stb.)
  • salátafélék
  • esetleg koktélparadicsom (akár cserépben)

Ez a 4. év, hogy veteményesünk van, mégis a mai napig gyakran van “fogalmam sincs, mit csinálok” érzésem. 😀 Vagy legalábbis sokszor felmerül bennem, hogy jó lesz-e így ez a növénytársítás vagy ez a növényvédelem stb… de mindez persze NEM BAJ, a tanulási folyamat a lényeg. 🙂

A fahéj illatú bazsalikom az új kedvenc fűszerem. 😍 A bazsalikomot eleve imádom, de ennek a fajtának elképesztően finom az illata! Csodás💚 Jövőre is a kertben a helye!

Azt termeld, amit szeretsz / és vagy ami drága, vagy nem elérhető vegyszermentes verzióban a helybéli termelőktől…

Ez nagyon alapvetésnek tűnhet, de a kezdeti lelkesedés rózsaszín ködében hajlamosak lehetünk figyelmen kívül hagyni…

Személyes tapasztalat: az elején sokszor hónapokat szántam a gondozásra a magvetéstől, a palántázáson át a feldolgozásig, majd kiderült, hogy igazából nem is szívesen fogyasztjuk azt a zöldséget… (igen, mángold, rád gondolok😏)

Mostanra ráálltunk arra, hogy csak azokat termeljük, amit egyébként a piacon is megvásárolnánk, mert szeretjük, illetve néhány különleges zöldséggel azért minden évben szeretek kísérletezni: idén ilyen volt a sárga patisszon, a lila brokkoli és a lila karalábé.

A fajok sokszínűségének fontossága… (növényeket és állatokat is beleértve).

A kert egy ökoszisztéma: a talajban élő paránylényektől kezdve, a haszon- és “gyomnövényeken” át, a beporzók, a kártevő rovarok és azok ragadozói mind egy rendszert alkotva, szinergiában működnek együtt. Persze, ha mi hagyjuk ezt. 🙂

Nekünk egyelőre állataink nincsenek, de természetesen ők is ugyanúgy csodásan integrálhatóak ebbe a rendszerbe: kártevő pusztítással, a trágyájukkal stb. 🙂

Mivel mi igyekszünk nem bolygatni a talajt, a mikroorganizmusok szépen tudják tenni a dolgukat: jó érzés gilisztákat és mindenféle izgő-mozgó paránylényeket látni, ahogyan dolgoznak a talajban. 🙂 Idén több különleges rovart, és gyomot figyeltem meg a kertben (utóbbiak egyébként kb. mind ehetők!). A fajok sokszínűsége biztosítja a rendszer működését, vegyszerek helyett a természettel kell együttműködnünk.

PLUSZ TIPP: ha már diverzitás növelés… ültess virágokat a zöldségek közé! A méhecskék/beporzók nagyon hálásak lesznek érte, és egész nyáron saját termesztésű vágott virággal díszítheted az otthonodat. 🙂

Minden munkát megér, amikor leszüreteled/elrakod télire az általad termelt egészséges, vegyszermentes zöldségeket.💚

Mindent összevetve sokat tudunk spórolni is, hiszen ezek a zöldségek vegyszermentesen nagyon drágák tudnak lenni a piacon/boltban/termelőknél.

A saját kertedben van ráhatásod a talaj egészségére is: (organikus) tápanyagutánpótlással, és az ásás mellőzésével nem gátoljuk a talajlakó paránylények munkáját, a talaj egészséges marad, és a növények képesek felvenni a tápanyagokat.

Ha ilyen módon gazdálkodsz, biztos lehetsz benne, hogy a te zöldséged nem csak vegyszermentes, de a bolti áruhoz képest tápanyagokban is lényegesen gazdagabb lesz.💚

Ha valami nem sikerült, mindig ott a következő év.

Idén hiába ültettem 10+ sütőtökpalántát, nagyon kevés termés volt rajta, és sajnos az sem érett be. A lisztharmattal gyűlt meg a bajunk leginkább… Öröm az ürömben, hogy idén tudtam meg, hogy a zöld sütőtököt is simán meg lehet főzni.😁

A kudarcok akár el is vehetnék a kedvem, de ilyenkor inkább arra fókuszálok, ami sikerült, és izgatottan várom a következő szezont, amikor tehetek egy újabb kísérletet arra, ami nem. 🙂


tartósítás

És végül, de nem utolsó sorban a tartósítás 🙂

A legtöbb dolgot természetesen igyekszem fermentálni, nekem így olyan, mintha “életben tartanám” a zöldségeket, és egyúttal támogatom velük a bélflóránkat és az immunrendszerünket is. Több fermentált recept is található már a blogon, például ez a fermentált uborkaleves, vagy ez a probiotikus zabkása. Próbáld ki őket, ha még nem tetted. 🙂

A lenti zöldséglista nem teljes, ez csak az “utolsó hajrá” volt a fagyot megelőző napon, amikor mindent bemenekítettünk a kertből:

zöldfűszerek:

  • kis csokrocskákban fejjel lefelé felakasztva kiszárítom őket, majd szárazon összemorzsolva mennek a fűszeres üvegcsékbe
  • bazsalikomból és sarkantyúkából pestót készítettem a fagyasztóba: ezt vagy simítózáras zacskócskákban, vagy muffin formákba téve lefagyasztom.

szárzeller:

  • a szárát citrommal és gyömbérrel fermentáltam
  • a levelét nyersen lefagyasztottam, levesekbe kerül majd

zöld paradicsomok:

  • a bébi méretűeket vöröshagymával fermentáltam
  • a nagyobbakat egy 5 literes befőttes üvegbe rendeztem, szépen be fognak még érni a következő hetekben 🙂

zöld paprika/cékla/zöldbab:

  • szintén fermentáltam őket, a zöldbabot nagyobb mennyiségben inkább blansírozva a fagyóba szoktam eltenni

cukkini:

  • fermentálva én kevésbé szeretem, ezért nyersen felkarikáztam/daraboltam, és egy tálcára helyezve lefagyasztottam➡smoothie-kba kerül majd
  • volt még egy pár cukkinivirág is a növényeken, ezeket palacsintatésztába mártva kókuszolajon kisütöttem, és almaszósszal tálaltam😋

Ha van kerted, örömmel veszem, ha Te is megosztod az idén szerzett tapasztalataidat. 🙂 Mi az, ami nagyon jól sikerült, mi az, ami kevésbé?

Ha pedig még nincs kerted, remélem, meghoztam a kedved, hogy jövőre te is kipróbáld, milyen csodás érzés saját zöldséget szüretelni. 🙂

Szeretettel,

signature with background removed

Melengető körtés sütőtökkrémleves

UGRÁS A RECEPTHEZ⬇

Ez a leves maga az aranyló ősz egy tányérban.🧡

Kellemesen selymes, édes és fűszeres.

Sokadik alkalommal készült már el nálunk.

És nem csak a recepttesztelés miatt.😋

Bármilyen levest főzök, mindig igyekszem legalább a fele mennyiséghez csontleves alaplevet használni. A többi szükséges folyadékot vízzel egészítem ki.

Van olyan recept, ami 100%-ban csontleves alappal megállja a helyét (például egy finom raguleves), de édeskés krémleveseknél a marha alaplé íze túldominálhat, ezért vagy azt ajánlom, hogy csirke alaplevet használj, vagy válaszd az 50% csontleves-50% víz kombinációt.

Így bármelyik verzióval kiélvezhetjük a csontleves egészségünkre gyakorolt hihetetlen pozitív hatását.

Az őszi-téli időszakban minden héten veszek egy szép sütőtököt a termelői piacon – nekünk idén sajnos egy sütőtök sem érett be a kertben 😦 – azzal mindig az első dolgom, hogy sütőben megsütöm, így szinte mindig van nálunk a hűtőben készre sütött tök, ami a főétkezéseknél színesíti a tányérunkat.

(Aktuális kedvencem a szokásos reggeli tojásrántotta+túró+zöldfűszer kombó mellé a sós-fahéjas sütőtök egy kevés vajjal. Hmm, nyami😋)

Ez a leves tehát sokszor maradékmentés jelleggel készül, de szerintem megéri csak ezért megsütni egy tököt. 🙂

Azt hiszem, eljött az ideje, hogy leleplezzem azt a három titkos összetevőt, amitől MINDEN zöldségkrémleves tuti siker lesz.

*Dobpergés*

Ez a három összetevő személyes tapasztalatom szerint az almaecet, a szerecsendió és a bouquet garni (vagyis fűszercsokor).

Meg is indoklom őket máris. 🙂

Az almaecet savassága csodásan összeilleszti az ízeket, a szerecsendió pedig egyszerűen az egyik kedvenc fűszerem evör: szerintem szinte MINDEN ételnek jól áll.

Ami pedig a bouquet garni-t illeti, ez a fancy hangzású szó egyszerűen egy zöldfűszer csokrocskát jelent: tetszőleges zöldfűszereket egy fehér cérnával összekötve a levesbe dobsz, miközben fő. Szintén remek ízt kölcsönöz az ételnek. 😉

Te használod ezek közül valamelyiket, amikor krémlevest készítesz? 🙂

Ha nem, remélem, kipróbálod, és nálad is nagy sikere lesz!

Szeretettel,

signature with background removed

melengető Körtés sütőtökkrémleves

Előkészület: 10 perc

Főzési idő: 25 perc

Összesen: 35 perc

hozzávalók (4 adaghoz):

  • 1 ek. (legeltetett forrású, például házi vagy ír) vaj, esetleg mangalica zsír
  • 1 db vöröshagyma
  • 1 liter csontleves alaplé és/vagy víz
  • 1 db közepes méretű sütőtök (sütőben megsütve)
  • 2 db puha, érett körte
  • 3/4 tk. (frissen reszelt) szerecsendió
  • 1 db garni bouquet (ehhez a recepthez a zsályát, a kakukkfüvet és a rozmaringot ajánlom)
  • só & bors (ízlés szerint)
  • 3/4 tk. őrölt gyömbér (opcionális)
  • 1/2 tk. fahéj (opcionális)
  • 1 ek. almaborecet
  • 200 ml sűrű kókusztej vagy konzerves kókusztej
  • pirított tökmag (opcionális, tálaláshoz)

elkészítés:

  1. A hagymát és a körtét megpucoljuk, előbbit felaprítjuk, a körtét felkockázzuk.
  2. Egy fazékban közepes láng felett elkezdjük hevíteni a vajat, majd rádobjuk a felaprított hagymát. Picit sózzuk, hogy a hagyma levet eresszen, közben egy fakanállal kavargatjuk. Mehet bele egy kevés (frissen) őrölt feketebors is.
  3. Pár perc után ráöntjük az alaplevet/vizet, majd beletesszük a sült tököt, a felkockázott körtét és a zöldfűszer csokrot is.
  4. Amikor a leves felforrt, a fűszercsokrot eltávolítjuk, hozzáadjuk a fűszereket és a kókusztejet is, majd botmixerrel selymesen simára zúzzuk.
  5. Pirított tökmaggal tálaljuk. Bögréből fogyasztva tökéletes funkcionális nasi. 🙂

MEGJEGYZÉSEK/TIPPEK:

Emésztési panaszok esetén én a hagymát (és emiatt a vajat is) teljesen kihagynám a receptből, és egyszerűen felforralnám a leves alapot egy fazékban, benne a tökkel, a körtével és a fűszercsokorral, majd ha felforrt, jöhet a többi hozzávaló.

Ha neked is gondot okoz a hagyma, tudd, hogy ez nem kell feltétlenül így legyen, egészségmentorként szívesen segítek neked az emésztőrendszeri regenerációban. Magam is épp ezen dolgozom, írj nekem és segítek, megosztom a tapasztalataimat. 😉